2011. április 13., 13:132011. április 13., 13:13
A védők betekinthettek a periratokba a bolíviai kormány megdöntésére szőtt összeesküvéssel vádolt néhai Rózsa-Flores Eduardo és társai ügyének keddi második tárgyalási napján - mondta el kedd éjjel a helyszínről, a bolíviai Cochabambából az MTI-nek Lukács Csaba, a Magyar Nemzet kiküldött tudósítója. Lukács Csaba elmondta, ezúttal könnyebb volt bejutni a tárgyalóterembe, mint hétfőn, az első tárgyalási napon; nem voltak annyira szigorúak a biztonsági intézkedések, a sajtót is korlátozott számban beengedték. Feltehetően a nyilvánosság hatására a bíró nagyjából két órára betekintést engedett a védőknek a periratokba. Ezt mostanáig nem tehették meg, így azt sem tudták pontosan, mivel vádolják a perbe fogott 37 embert, köztük a Szovátáról származó Tóásó Elődöt - mondta a Magyar Nemzet tudósítója.
A bíró később ügyvédi kérésre elnapolta a meghallgatást. Két vádlott is arra panaszkodott ugyanis, hogy a levegőtlenség miatt szívritmus zavarai vannak, és a bíróság ezt a panaszt méltányolhatónak minősítette. A helyi Los Tiempos című lap szerint Rolando Sarmiento bíró indítványozta az eljárás áthelyezését másik terembe, de erre az újság szerint elutasító választ kapott. Annyi könnyebbségre lehet számítani, hogy három ventillátorral megerősítik a terem szellőztetését. Sajtóértesülések szerint a vádak lényege, hogy Rózsa-Flores és társai szeparatista csoportot hoztak létre a kormány és a bolíviai demokratikus rendszer megingatása, illetve polgárháború kirobbantása céljából. A 37 vádlottból 16-an - köztük Guido Nayar Parada volt belügyminiszter és Branko Marinkovic ellenzéki vezető - külföldön, az Egyesült Államokban és Brazíliában bujkálnak.
A keddi, második tárgyalási napon is kaotikus állapotok uralkodtak a tárgyalóteremben; a vádlottak és védőik tiltakozásul bekiabálásokkal zavarták a tárgyalás menetét, és hangosan elénekelték a bolíviai himnuszt. Amikor a bíró elutasította a Tóásó Előd szabadlábra helyezése iránti kérelmet, és az ügyész és a bíró közötti érdekazonosság miatt benyújtott beadványt, a védők fölálltak, és a kamerák felé fordulva elpanaszolták, hogy nem tartják tiszteletben a vádlottak alapvető jogait - mondta el a Magyar Nemzet tudósítója. Lukács Csaba hozzátette, Tóásó Elődöt és társait borzasztó körülmények között tartják fogva Cochabambában, a vádlottak még enni sem kapnak. Valamelyest javított a viszonyokon, hogy néhány jobb módú letartóztatott pénzéből fölújították a fogda vizesblokkját.
Amíg Evo Morales jelenlegi elnök van hatalmon Bolíviában, Tóásó Előd sok jóra nem számíthat - felelte az MTI-nek a Magyar Nemzet tudósítója a per kimenetelével kapcsolatos várakozásokat firtató kérdésre. Az indián többséghez tartozó Morales - aki 2006 januárja óta irányítja a bő tízmillió lakosú dél-amerikai országot - azt állítja, az életére tört az a \"külföldi zsoldoscsapat\", amelyet 2009. április 16-án számoltak föl egy Santa Cruz-i szállodában.
A kommandós akcióban lelőtték a bolívia-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó, román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, és letartóztatták a szintén szovátai, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot.
A bolíviai kormány szerint a csoport tagjait a Bolívia keleti, szénhidrogénben gazdag térségében tevékeny konzervatív ellenzéki erők bérelték fel, azért, hogy megöljék Moralest, és elszakítsák az országrészt. Más vélemények szerint viszont a zsoldosokat maga a bolíviai titkosszolgálat szerződtette azért, hogy csapdát állítsanak a szeparatista csoportoknak, és utána politikailag megsemmisítsék a kormánnyal szembenálló helyi vezetőket.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!