
Fotó: Videófelvétel
Az elmúlt két napban több tízezer belső menekült palesztin érkezett Gáza legdélebbi területére, Rafahba – közölte az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) helyi idő szerint kedden kora reggel.
2023. december 05., 08:092023. december 05., 08:09
„Tekintettel arra, hogy a Rafah városában lévő menedékhelyek messze meghaladták befogadóképességüket, a legtöbb újonnan érkező belső menekült az utcákon és üres helyeken telepedett le szerte a városban, ahol sátrakat és ideiglenes menedékhelyeket állítottak fel” – áll a közleményben.
Mint arról beszámoltunk, az izraeli hadsereg vasárnap közölte, hogy a Gázai övezet egészére kiterjeszti szárazföldi hadműveleteit.
A Gázai övezetben élő mintegy 1,8 millió kitelepített emberből csaknem egymillióan az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) által működtetett 99 létesítményben találnak menedéket a déli részen, többek között Hán Júniszban és Rafahban – közölte az OCHA, miközben figyelmeztetett a betegségek terjedésére a menedékhelyeken.
„A túlzsúfoltság és a rossz higiéniai körülmények miatt az UNRWA déli menedékhelyein jelentősen megnőtt néhány fertőző betegség és állapot, például a hasmenés, az akut légúti fertőzések, a bőrfertőzések és a rossz higiéniával kapcsolatos problémák, például a tetvek előfordulása” – tette hozzá a közlemény.
Korábban hétfőn az OCHA azt is közölte, hogy hepatitis kitöréséről kaptak jelentéseket az övezetben lévő menekültszállásokról.
Az UNRWA korábban azt közölte, hogy a háború kezdete óta csaknem 1,9 millió ember, az enklávé teljes lakosságának több mint 80%-a kényszerült lakóhelye elhagyására.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy hétfőn a légierő mintegy kétszáz gázai célpontot támadott.
Közben a Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter a Hamász terrorszervezet elleni háború 59. napján, és a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig – jelentette a helyi média hétfőn.
Joáv Galant az övezet határáról szemlélte meg a Szadzsaijában és Dzsebáliában, Gáza északi részén zajló csatákat. Hangsúlyozta, hogy
A védelmi miniszter elismerően szólt a hadsereg tevékenységéről, és kijelentette: harcolni fognak a kitűzött célok eléréséig.
Palesztin források szerint legalább ötven ember meghalt és több százan megsebesültek a Gáza Daradzs negyedében két iskolát érő légi csapásokban; az épületekben civil menekültek tartózkodtak.
A jelentés szerint a mentőcsapatok súlyos nehézségekbe ütköztek az intenzív tüzérségi harcok miatt, amikor megközelítették az iskolákat, hogy evakuálják a sebesülteket és elszállítsák a holttesteket.
Több tucat harckocsit és páncélozott szállító járművet lehetett látni Hán-Junisztól északra.
A palesztinok egyszerre lőtték rakétákkal Izrael középső részét és északi határvidékét. A vaskupola védelmi rendszer a támadást elhárította. Egy repesz egy iskola udvarára zuhant Gané Tikva városban.
Az izraeli hadsereg megtámadta a Hezbollah hadianyagraktárát Libanon területén, al-Aramsa térségben, válaszul az onnan Izraelbe lőtt aknákra.
Egyébként Jonatán Konrikusz, az izraeli hadsereg egyik szóvivője a CNN-nek elmondta:
Eközben a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn közölte:
Jake Sullivan az elnöki hivatal sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció vezetői, köztük az elnök, a külügyminiszter, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szoros kapcsolatban maradtak az izraeli vezetésen kívül Katar vezetőivel, és az egyiptomi kormánnyal annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a Hamászra. Hozzátette, hogy a tűzszünet hétvégi megszakadásáért Washington a Hamászt teszi felelőssé, amely nem hajlandó további nőket elengedni, akik a korábbi fogoly-megállapodás értelmében arra jogosultak lettek volna.
Arról is beszámolt, hogy
Jake Sullivan elismerte, hogy történtek izraeli lépések a civilek tájékoztatására a műveleti területeket illetően. Arra viszont nem válaszolt, hogy azokat elégségesnek tartja-e. Ugyanakkor megállapította, hogy a Gázai övezet északi részében végrehajtott izraeli katonai lépések után az a „legfontosabb lecke”, hogy a polgári lakosságnak „időt, erőforrást, és valódi lehetőséget” kell hagyni arra, hogy távozzanak.
Jake Sullivan emellett beszámolt a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyek bejuttatásának kiszélesítésére irányuló lépésekről.
Szintén hétfőn Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője arról számolt be, hogy amerikai összegzés szerint még mintegy 220 amerikai állampolgár, és több száz családtagja tartózkodik a Gázai övezetben. Megjegyezte, hogy korábban már több mint ezer ilyen amerikai el tudta hagyni a palesztin területet.
A külügyi szóvivő azt is közölte, hogy
Izrael ENSZ nagykövete ugyanakkor a hétvégén éles szavakkal bírálta a demokrata párthoz közel álló Soros Györgyöt, amiért palesztinpárti szervezeteket támogat. Gilad Erdan a Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában szégyenteljesnek nevezte, hogy Soros György olyan szervezeteket segít, amelyek Izrael elpusztítását célozzák, de hozzátette, hogy nem lepi meg ez a fajta támogatási politika.
Az izraeli diplomata megállapította, hogy a milliárdos évek óta támogat és pénzel olyan szervezeteket, amelyek Izrael elszigetelését, támogatásainak megvonását és szankciókkal sújtását célozzák.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!