Hirdetés

Tizenöt éves harc?

Londonnak hosszas terrorellenes küzdelemre kell készülnie. Nagy-Britanniának közel tizenöt éves küzdelemre kell felkészülnie az iszlamista terrorizmussal szemben – vélekedett Gordon Brown brit miniszterelnök biztonsági tanácsadója a Sunday Telegraph című vasárnapi lapban megjelent interjúban. Alan West tengernagy, a brit haditengerészet egykori vezérkari főnöke szerint a kormány terrorizmusellenes stratégiájának középpontjába a megelőzést, a fiatal muszlimok radikalizálódásának megakadályozását kell állítani.

Gazda Árpád

2007. július 09., 00:002007. július 09., 00:00

„Ez nem megy végbe egyik napról a másikra. Úgy gondolom, nagyjából 10–15 évet fog igénybe venni” – nyilatkozta West. A június 28-án kinevezett tanácsadó arra biztatta honfitársait, hogy értesítsék a rendőrséget, amint valami gyanúsat észlelnek. „A britektől alapvetően távol áll a besúgás, ám ebben a helyzetben attól tartok muszáj jelenteni, ha valakinek tudomása van valamiről, mert ezek az emberek az egész életünket akarják tönkretenni” – fogalmazott West. Az 58 éves biztonsági tanácsadó pár órával a londoni és a glasgow-i merényletkísérletek előtt lépett hivatalba. Több mint egy héttel a meghiúsított támadások után Nagy-Britanniában a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben.

Szombaton egyébként túlélők és rokonok százai, valamint vezető brit politikusok emlékeztek meg Londonban a két évvel ezelőtt iszlamista szélsőségesek által elkövetett robbantásos merényletek áldozatairól. Gordon Brown miniszterelnök a brit főváros polgármesterével, Ken Livingstonnal és a kormány több tagjával együtt virágcsokrokat és koszorúkat helyezett el a 2005. július 7-én végrehajtott terrorakciók egyik helyszínén, a King’s Cross metróállomás előtt. A merényletek összesen 52 ártatlan ember életét oltották ki, több mint 700-at pedig megsebesítettek. A merénylők három metrószerelvényen és egy autóbuszon hozták működésbe a pokolgépeket.

Egy londoni bíró szombaton megerősítette a múlt szombati glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője elleni vádemelést. Ennek értelmében a 27 éves Bilal Abdulla, aki orvosként dolgozott a skóciai nagyváros egyik kórházában, vizsgálati fogságban marad.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés