2012. március 28., 09:152012. március 28., 09:15
Badea elmondta, az egyik áldozat a zajecsári könyvtár egyik vlach alkalmazottja, Slavoljub Gatovici, aki egy televíziós műsorban a vlach hagyományokról beszélt. Ezt követően a könyvtár igazgatója megtiltotta, hogy belépjen az intézménybe.
A másik incidens Negotinban történt, ahol a helyi hatóságok levétették azt a táblát, amelyet a helyi vlach esperes helyezett ki, és amely a Dacia Ripensis ókori római tartomány nevét viselő esperesi kerületet jelölte. Badea elmondta, az ügyben magyarázatot kért a bukaresti szerb nagykövettől. Egyúttal felszólította Románia belgrádi nagykövetét, Daniel Banut, hogy a szerb vezetőktől is kérjen magyarázatot.
Banu kijelentette: a történtek fényében megfontolja, hogyan szavazzon majd, amikor a szenátusnak jóvá kell hagynia a szerb–EU társulási szerződést. Mint közölte, a szerbiai román közösségtől kér majd tanácsot. Románia februárban nemzetközi üggyé emelte a Timok-völgyi vlachok problémáját, amikor kilátásba helyezte, hogy nem ratifikálja a szerb–EU társulási szerződést, ha Belgrád nem garantálja a Szerbiában élő románok jogait. Ennek nyomán kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodást írtak alá.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.