
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Terrorista bűncselekmények előkészítése vádjával indítottak büntetőeljárást Svédországban három, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető személy ellen – közölte hétfőn a svéd ügyészség.
2024. december 02., 13:592024. december 02., 13:59
A vádhatóság közleménye szerint a feltételezett bűncselekmények 2023 szeptembere és 2024 márciusa között történtek, az ügyészség az említett három mellett további egy gyanúsított ellen terrorszervezethez való csatlakozás miatt is vádat emelt.
illetve olyan személyekhez, akik ellen külföldön terrorizmus gyanújával nyomozás zajlik” – fogalmazott az ügyészség.

Terrortámadás lehetséges előkészületeire utaló aktivitást észleltek az ország keleti részén ؘ– jelentette be Szlovákia belügyminisztere.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.
Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.
Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
szóljon hozzá!