Hirdetés

Tengerparti magánzárkában, luxuskörülmények között tartják fogva Ratko Mladicot

Biztosan állítható, hogy a szerbiai börtönökben uralkodó viszonyokhoz képest sokkal jobb körülmények közé került a homokos tengerpart közelében lévő hollandiai, scheveningeni börtön magánzárkájában a háborús bűntettek elkövetésével vádolt, múlt héten elfogott Ratko Mladic.

MTI

2011. június 01., 13:262011. június 01., 13:26

A boszniai szerb hadsereg egykori parancsnoka kedden érkezett meg a hágai Nemzetközi Törvényszék büntetés-végrehajtási intézményébe, a népirtással vádolt egykori vezetők és katonatisztek gyűjtőhelyére. Mladicot egyebek mellett a 43 hónapig tartó szarajevói ostrom alatt 10 ezer civil megölésével, továbbá a srebrenicai mészárlással, azaz 8 ezer muszlim módszeres meggyilkolásával vádolják. 

A strandtól mindössze 2 kilométerre lévő fogdában Mladic viszontláthatja majd egykori politikai partnerét, a 2008-ban elfogott Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, akinek pere még folyamatban van, továbbá megismerkedhet a korábbi libériai vezetővel, a Sierra Leone-i \"véres gyémántok\" feletti ellenőrzésért folytatott küzdelem során történt erőszakcselekmények (gyilkosság, nemi erőszak, szexrabszolgaság) elkövetésével vádolt Charles Taylorral, illetve a gyermekkatonákat toborzó kongói hadúrral, Thomas Lubangával is.

A volt tábornok amellett, hogy társasági életet élhet, nyugodtan foglalkozhat majd saját dolgaival is. A bebörtönzöttek a 10 négyzetméteres, ággyal, asztallal, könyvespolccal, faliszekrénnyel, vécével, mosdóval és telefonnal felszerelt cellákban tévét nézhetnek és még számítógépet is használhatnak, de az internethez, így az elektronikus levelezéséhez nem férhetnek hozzá. A szabály az, hogy este 9 órától reggel fél 8-ig nem hagyhatják el a zárkájukat, de utána már kedvükre vegyülhetnek a többiekkel. Az intézet még azzal is elősegíti a fogva tartottak komfortérzetét, hogy a rabruha helyett engedélyezi a saját öltözet viselését. Napközben annyi megkötés van, hogy tilos politikai és jogi ügyeket megvitatni a témák érzékenysége miatt.

Az ügyvédei szerint gyenge egészségi állapotban lévő Mladic abban biztos lehet, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást, mivel azóta, hogy Milosevic cellájában 2006-ban szívrohamot kapott, s így néhány hónappal az ítélethirdetés előtt meghalt, a hágai törvényszék különösen ügyel arra, hogy a vádlottak megérjék a bírósági döntést. \"A fogva tartottak igénybe vehetik a börtönben az egészségügyi szolgáltatást, de ha komoly problémájuk van, egy másik börtön kórházába vagy rendes polgári kórházba is elszállíthatjuk őket\" - hangsúlyozta Nerma Jelacic, a törvényszék egyik szóvivője.
   

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés