2012. január 27., 08:292012. január 27., 08:29
Azt állítják (a nyugati hatalmak), hogy Irán menekül a tárgyalások elől, de ez nem igaz. (...) Miért kellene nekünk ezt tennünk?” – tette fel a költői kérdést Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni államfő az Európai Unió (EU) által bejelentett új szankciókkal kapcsolatban hangsúlyozta: azok nem lesznek hatással az országra. Egy dokumentum szerint egyébként nem valószínű, hogy Irán idén közelebb jut az atomfegyver megvalósításához. Az ország egyelőre nem tud elegendő urániumot előállítani – állítja friss jelentéstervezetében egy washingtoni székhelyű kutatóintézet.
A David Albright nukleáris szakértő alapította Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ISIS) mérsékeltebb álláspontot képvisel az iráni atomprogrammal kapcsolatban, mint amely általában az amerikai és más nyugati politikusok indulatos nyilatkozataiban szerepel, amikor azt akarják alátámasztani, hogy további büntetőintézkedéseket kell bevezetni Irán ellen. Az Egyesült Államok és Irán közötti egyre hevesebb nyilatkozatháború miatt többen már attól tartanak, hogy a felek a feszült helyzetben esetleg elhamarkodott lépéseket tesznek. A szankciókkal való fenyegetésre válaszul Irán azzal fenyegetőzik, hogy lezárja az olajszállítás egyik legfontosabb útvonalát, a Hormuzi-szorost. Washington viszont hangoztatja, hogy ezt nem fogja megengedni. „Nem valószínű, hogy Irán 2012-ben áttörő lépést tesz az atomfegyver előállítása terén, aminek legnagyobbrészt az az oka, hogy nem meri ezt megtenni.”
Az elrettentés tényezői maguk a kilátásba helyezett szankciók, valamint az, hogy Izrael katonai csapást mérhet az iráni atomlétesítményekre – olvasható a jelentéstervezetben, amelyet szerdán ismerhetett meg a Reuters. Kína egyébként határozottan ellenzi az Irán elleni szankciókat, mert úgy véli, azok nem fognak eredményre vezetni.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.