2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00
Markó Béla személyes véleményeként elmondta: a nemzeti összetartozás érzését valóban különböző eszközökkel kell erősíteni. Ehhez az is hozzájárulhat, ha ennek az ügynek lenne egy „napja”. Ilyen értelemben tehát ez jó kezdeményezés – mondta az RMDSZ elnöke, hozzáfűzve: „Nagyon erős kételyeim vannak viszont azzal kapcsolatosan, hogy éppen Trianon évfordulóját kell-e a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítani, hiszen ez számunkra gyásznap”.A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) sem utasítja el a javaslatot. Csáky Pál, az MKP elnöke úgy fogalmazott, hogy pártja véleménye szerint a végső döntést az Országgyűlés pártjai hivatottak meghozni. „Az MKP véleménye pozitív, nem elutasító, jó lenne azonban, ha a magyar törvényhozás politikai pártjai között ebben a kérdésben konszenzus születne, mert a nemzeti összetartozás kérdése szerintünk korántsem elhanyagolható” – mondta Csáky.
Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szintén támogatásáról biztosította a javaslatot. Hozzátette: fontosnak tartaná, ha a magyar parlamenti pártok között egységes álláspont alakulna ki a kérdésben, és az nem napi politikai célokat szolgálna. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke szimpatikusnak nevezte a kezdeményezést. Rácz Szabó László, a legfiatalabb vajdasági magyar párt, a délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke közölte, „ezer százalékkal támogatja” a javaslatot.
MTI
Slota: a trianoni kérdés veszélyes
Az Európai Unió feladata lenne, hogy hivatalosan deklarálja a trianoni döntés betartásával kapcsolatos kötelességeket – nyilatkozta a dokumentum aláírásának évfordulója kapcsán a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Ján Slota szerint „a trianoni egyezmény megkérdőjelezése az Európai Uniót és a közép-európai békét egyként veszélyezteti”, ezért Brüsszelnek lépnie kellene. Az SNS ezért kezdeményezni fogja, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban bejegyzett, az SNS-hez hasonló nemzeti pártok üljenek asztalhoz, és tegyék meg az első lépést. Ennek nyomán az érintett kormányok léphetnének Brüsszel felé a trianoni döntés rendelkezéseinek betartatása érdekében.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.