Hirdetés

Tajtékzanak az oroszok Kirillov felrobbantása miatt, bosszút akarnak a Nyugat ellen

Kirillov

Biztosra mentek. A Kirillovot megölő bomba 300 gramm TNT-nek megfelelő robbanószert tartalmazott

Fotó: Videófelvétel

Az orosz Nyomozó Bizottság „terrorcselekménynek” minősítette Igor Kirillov altábornagy meggyilkolását, míg orosz tisztségviselők kedden azzal vádolták a Nyugatot, hogy ő áll a nukleáris, vegyi és biológiai fenyegetések elleni védekező erők vezetőjének meggyilkolása mögött, rámutatva az állítólagos szerepére „az angolszászok bűneinek leleplezésében” – számolt be a BBC.

Krónika

2024. december 17., 15:222024. december 17., 15:22

„Az esetet terrorcselekménynek, gyilkosságnak, illegális fegyver- és lőszer-kereskedelemnek minősítették” – mondta Szvetlana Petrenko, a Nyomozó Bizottság szóvivője Kirillov megöléséről.

Andrej Kartapolov, az Állami Duma (az orosz parlament alsóháza) védelmi bizottságának elnöke fogadkozott, hogy megtalálják és megbüntetik „azokat, akik felelősek Kirillov gyilkosságának megszervezéséért és a kivégzésért”, „függetlenül attól, hogy kik és hol vannak”.

Hirdetés

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a Telegramon azt írta, hogy Kirillov „hosszú éveken át szisztematikusan leleplezte az angolszászok bűntetteit”.

korábban írtuk

Bombamerényletben végeztek az orosz sugárvédelmi erőket irányító tábornokkal
Bombamerényletben végeztek az orosz sugárvédelmi erőket irányító tábornokkal

Bombamerényletben életét vesztette kedden Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi csapatainak vezetője. Az orosz média szerint Kirillov reggel egy moszkvai rezidencián történt robbanásban vesztette életét.

Andrij Guruljov, az Állami Duma képviselője, nyugalmazott tábornok azt állította, hogy Igor Kirillov olyan személy volt, aki „megértette és nyomon követte az USA és műholdjainak teljes bűnös tevékenységét, beleértve a bűnös biolaboratóriumaikat és a vegyi és biológiai fegyverek elterjedését”.

Guruljov „kemény választ” sürgetett, beleértve „az angolszász tisztségviselők elleni csapásokat”.

Az Egyesült Királyság októberben szankciókkal sújtotta Kirillovot, és „a Kreml egyik vezető dezinformációs szócsövének nevezte, aki hazugságokat terjeszt Oroszország hírhedt és veszélyes viselkedésének elfedésére”.

Hétfőn Kijevben azzal vádolták meg, hogy engedélyezte a vegyi fegyverek ukrajnai használatát.

Mint arról beszámoltunk, Igor Kirillov altábornagy egy lakóház előtt állt, amikor kedd reggel felrobbant egy elektromos robogóba rejtett szerkezet.

A bombát távirányítóval hozták működésbe, és az orosz állami média szerint 300 gramm TNT-nek megfelelő mennyiségű robbanóanyagot tartalmazott. Az őt kísérő asszisztense is meghalt.

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) forrásai a BBC-nek azt mondták, hogy Kirillov „legitim célpont” volt.

Az ukrán sajtó arról számolt be, hogy a merénylet mögött az SZBU állt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón

Oroszország és az Egyesült Államok nem jutott kompromisszumra az ukrajnai háború befejezését célzó esetleges békeszerződésről a Kremlben tartott ötórás találkozó után, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és Donald Trump legfőbb küldöttjei vettek részt.

Ukrajnai háború: nem történt áttörés a Moszkvában tartott Putyin és Witkoff közötti találkozón
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
2025. december 02., kedd

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával

Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával
2025. december 02., kedd

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt

Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére

Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére
2025. december 02., kedd

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése

Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése
2025. december 02., kedd

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Hirdetés
Hirdetés