
Halálos zarándoklat. Hívek köröznek a mekkai Kába-szentély körül
Fotó: Wikipédia
Szaúd-Arábia „nem hibázott” a mekkai zarándoklat lebonyolításában – jelentette ki pénteken egy magas rangú szaúdi tisztségviselő, miután becslések szerint több mint 1100 ember halhatott meg a háddzs alatt a perzselő hőség miatt.
2024. június 22., 12:552024. június 22., 12:55
„Az állam nem követett el mulasztást, azok az emberek hibáztak, akik nem mérték fel megfelelően a veszélyeket” – jelentette ki a tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek.
Közölte: a hatóságok megerősítették, hogy 577 ember halt meg a zarándoklat két legzsúfoltabb napján, szombaton, amikor a hívek tűző napon imádkoztak az Arafat-hegyen, illetve vasárnap, amikor Mínában jelképesen „megkövezték az ördögöt”.
Ez volt az első eset, hogy a szaúdi hatóságok részéről kommentálták a napok óta érkező tragikus híreket, miszerint több száz, túlnyomó többségében külföldi zarándok vesztette életét a zarándoklaton a kánikulában. Az AFP diplomáciai forrásokra támaszkodó összesítése szerint 1119-re tehető a halálos áldozatok száma.
A hét elején 51,8 Celsius-fokot is elérő kánikula volt az iszlám legszentebb városában és környékén.
Sokan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak a háddzsra, mert az engedélyeket mindig a királyság vezetése osztja ki országonkénti kvóták alapján.
Az AFP-nek nyilatkozó szaúdi tisztségviselő hozzátette: a szaúdi hatóságok becslése szerint idén nagyjából 400 ezren érkezhettek a zarándoklatra regisztráció nélkül, „túlnyomó többségük ugyanabból az országból”. Arab diplomaták a hét elején jelezték, hogy 658 egyiptomi halt meg a zarándoklaton, és közülük 630-nak nem volt regisztrációja az eseményre. Egyiptom konzulátusa útján mekkai, illetve egyéb szent helyek közelében levő kórházakban igyekszik információkat szerezni állampolgárairól.
A jordániai külügyminisztérium és a tunéziai vallásügyi minisztérium is jelezte, hogy több állampolgára hőgutát kapott a zarándoklaton. A tunéziai elnöki hivatal bejelentette: menesztik a vallásügyi minisztert, miután bírálatok érték a tárcát a zarándokok halála miatt.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!