2013. április 09., 07:472013. április 09., 07:47
A Dzsungang-ilbo című dél-koreai lap ezt egy magas rangú szöuli kormányzati tisztségviselőre hivatkozva írta.
Hasonló sürgés-forgást érzékeltek a körzetben februárban a harmadik észak-koreai kísérleti atomrobbantás előtt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a személyi és járműforgalom megnövekedett intenzitása valóban egy újabb nukleáris kísérlet előkészülete, vagy elterelő manőver, amelynek célja, hogy Phenjan fokozza az Egyesült Államokra és Dél-Koreára nehezedő nyomást. Dél-koreai katonai szakértők ezzel egyidejűleg jelezték, Észak-Korea megkezdte az előkészületeket arra, hogy elindítson egy közepes hatótávolságú rakétát az ország keleti partjainál egy mozgatható indítóállásról. A japán védelmi miniszter eközben elrendelte, hogy a hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát. Tokió Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt rombolókat vezényel a Japán-tengerre, így reagálva azokra az értesülésekre, amelyek szerint Phenjan a héten újabb kilövést hajthat végre – jelentette tegnap a japán sajtó.
Phenjan eközben tegnap jelezte: kivonja az észak-koreai munkásokat a múlt héten blokád alá vont határ menti keszongi ipari övezetből, és a két Korea által közösen működtetett ipari park végleges bezárását fontolgatja. Mindezt azzal indokolja, hogy szerinte Szöul „a háború melegágyává” kívánja tenni az övezetet.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.