2011. január 25., 13:182011. január 25., 13:18
Szlovák állampolgárságukat mindnyájan a tavaly július 17-én életbe lépett módosított állampolgársági törvény alapján veszítették el. A jogszabály, amelyet a határon túli magyarok egyszerűsített honosítására vonatkozó budapesti törvénymódosításra válaszul fogadott el a szlovák parlament, kimondja: automatikusan elveszíti eredeti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.
Az Iveta Radicová vezette jobbközép szlovák kormány tavalyi hivatalba lépésekor megígérte, hogy módosítja a Robert Fico-féle módosítást, amelyet diszkriminatívnak tart, mert bünteti a szlovák állampolgárokat. A vita a koalícióban már hónapok óta folyik, de máig sincs megállapodás arról, hogyan módosítsák a törvényt.
A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a magyar-szlovák Híd párt elfogadták a külügyminisztérium javaslatát, miszerint a jövőben a magyar állampolgársági törvény Szlovákiában nem lenne érvényes. Ugyanakkor mindazok, akik a Fico-féle módosítás alapján elveszítették szlovák állampolgárságukat, visszakapnák azt.
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) viszont azt is szeretné elérni, hogy akik kettős állampolgárok lesznek, azok a jövőben ne tölthessenek be bizonyos állami pozíciókat, ne lehessenek rendőrök, katonák, tűzoltók vagy vámosok. A Híd ezt ellenzi. Bugár Béla pártelnök szerint ezt a kört azokra kellene szűkíteni, akik államtitkokkal kerülnek kapcsolatba.
A legújabb kezdeményezéssel az SaS parlamenti frakciójának tagja lépett elő. Igor Matovic képviselő társai nevében javasolta: úgy módosítsák a törvényt, hogy csak azok veszítsék el szlovák állampolgárságukat, akik anélkül vesznek fel egy másik állampolgárságot, hogy az illető országban lakóhelyük lenne. Ez a gyakorlatban nyilvánvalóan azokra a szlovákiai magyarokra vonatkozna, akik magyar állampolgárságot kérnek.
A szlovák állampolgársági törvény módosítása a tervek szerint februárban kerül a pozsonyi parlament elé. Minthogy a Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) is jelezte, hogy szintén beterjesztene egy módosítást, pillanatnyilag lehetetlen megmondani, hogyan fog megváltozni az eddigi jogszabály, s megváltozik-e egyáltalán.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.