2013. március 21., 08:332013. március 21., 08:33
A hírügynökség Rafael Rafajnak, az SNS elnökének a kijelentésére hivatkozott, aki tegnap Martonyi János külügyminiszter korábbi, a Benes-dekrétumok kérdésével összefüggésben tett kijelentésére kívánt reagálni. Martonyi kedden az MTI kérdésére megerősítette: múlt heti pozsonyi tárgyalásai során felvetette a Beneš-dekrétumok kérdését szlovák partnerének azzal, hogy „a kölcsönös kiengesztelődéshez és a múlt lezárásához vezető útra a szlovákiai magyaroktól történő bocsánatkéréssel kellene lépnünk”.
A szlovák párt elnöke Martonyi János és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter múlt heti találkozójával kapcsolatban azt hangoztatta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai továbbra is a „hideg irredentista front” befolyása alatt állnak, és ezen semmit sem változtatnak a két ország külügyminisztereinek „meleg mosolyai”.
Hozzátette: szomorúnak tartja, hogy Miroslav Lajcák a parlament felhatalmazása nélkül, a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című cseh napilapoknak adott interjújában gyakorlatilag megkérdőjelezte a pozsonyi törvényhozás által 2007-ben hozott törvénynek a tartalmát, amely a második világháború utáni rendezésről szóló dokumentumok érinthetetlenségéről rendelkezik. A szlovák miniszter az említett hétfői interjúban azt közölte, ma már elképzelhető, hogy Szlovákia és Magyarország kiegyezzen a Beneš-dekrétumok ügyében.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.