
Fotó: Recep Tayyip Erdogan/Facebook
Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap.
2023. május 01., 10:272023. május 01., 10:27
2023. május 01., 11:012023. május 01., 11:01
Az Anadolu állami hírügynökség szerint Erdogan a TRT Türk török műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy az Abu Huszein al-Kurasi fedőnevű férfit a török hírszerző szervezet (MIT) által szombaton végrehajtott műveletben „semlegesítették”. „Az MIT hosszú ideje követte al-Kurasit” – mondta Erdogan.
Ankara a „semlegesített” kifejezést használja a megölt vagy elfogott fegyveresekre. Az Iszlám Állam évekig nagy területeket ellenőrzött Irakban és a szomszédos, háború sújtotta Szíriában. A szélsőséges milícia mindkét országban katonai vereséget szenvedett, de fegyveresei továbbra is aktívak, és több támadást hajtottak végre a két országban.
A török hírszerzés és a törökök által támogatott helyi katonai rendőrség szombaton lezárta az északnyugati Afrin régióban lévő Dzsindiresz városától északra fekvő területet, mintegy 10 kilométerre a török határtól.
Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett lakosok elmondták, hogy a művelet egy elhagyatott tanyát vett célba, amelyet iszlám iskolaként használtak.
Az IÁ évekig nagy területeket ellenőrzött Irakban és a szomszédos, háború sújtotta Szíriában. A szélsőséges milícia mindkét országban katonai vereséget szenvedett, de fegyveresei továbbra is aktívak, és több támadást hajtottak végre a két országban. Idén április 16-án legalább 41 ember, köztük 24 civil halt meg az országban két, a dzsihadista csoportnak tulajdonított támadásban, amelyek homoki szarvasgombagyűjtők és pásztorok ellen irányultak.
Washington 2019 októberében jelentette be, hogy egy amerikai műveletben meghalt az IÁ akkori vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi. Két utódját 2022 februárjában és novemberében ölték meg Szíriában.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
szóljon hozzá!