
Csaknem száz ember halt meg az elmúlt negyvennyolc órában a libanoni határ közelében lévő stratégiai jelentőségű szír városért folytatott küzdelemben.
2013. május 21., 11:232013. május 21., 11:23
A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) jelentése szerint összesen 95 ember vesztette életét két nap alatt a harcokban, köztük 4 polgári lakos, 56 lázadó fegyveres, 12 kormánykatona és a Hezbollah libanoni síita szervezet 23 tagja.
A szíriai kormányhadsereg és a vele szövetséges Hezbollah vasárnap bevette Kuszeirt, amely már egy éve a felkelők kezén volt, és szívósan ellenállt a támadásoknak. Vasárnapi hírek szerint a szír hadsereg már ellenőrzése alatt tartja a belvárost.
Rámi Abderrahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője korábban azt mondta: a kormánykatonák dél felől hatoltak be Kuszeirba, a Hezbollah harcosai pedig központi szerepet játszottak ebben a csatában. A hadsereg, a Hezbollah és a kormányhoz hű milíciák több hét óta próbálták elfoglalni Kuszeirt, amelynek a polgárháború előtt 20 ezer lakosa volt.
Barack Obama amerikai elnök és a washingtoni külügyminisztérium is elítélte, hogy a Hezbollah fegyveresei részt vettek a Kuszeirért vívott harcokban. Obama a libanoni elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében adott hangot nyugtalanságának a beavatkozás miatt. Úgy fogalmazott, hogy a Hezbollah aktív és növekvő szerepet játszik Szíriában.
A washingtoni külügyminisztérium közvetlen intervenciónak nevezte a Hezbollah részvételét a Kuszeirnél vívott harcokban. Patrick Ventrell külügyi szóvivő szerint a Hezbollah döntő szerepet játszik az Aszad-rezsim offenzívájában. A külügyminisztérium elítélte a kormányerők előrenyomulását, különösen a Kuszeir elleni légitámadást. Az amerikai állásfoglalásban úgy fogalmaztak: az Aszad-rezsim megpróbál feszültséget provokálni a különféle vallási áramlatok között. Az Aszad-rendszernek és támogatóinak, akik továbbra is bűnöket követnek el a szíriai nép ellen, tudniuk kell, hogy a világ látja ezt, és a tetteseket felelősségre fogják vonni.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!