Hirdetés

Szili Katalin: nemzetpolitikai, kisebbségvédelmi ügyekben nincs egy helyben állás

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Rajtunk múlik, hogy a külhoni magyarság együvé tartozását generációkon átívelő folyamatként építjük – írta Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott közleményében vasárnap.

MTI

2023. január 08., 12:532023. január 08., 12:53

Nemzetpolitikai, nemzeti kisebbségvédelmi ügyekben nincs egy helyben állás. Elég csak a szomszédos országok legutóbbi népszámlálási eredményeire tekinteni, hány honfitárs vált láthatatlanná a nemzeti statisztikai hivatalok adataiban. Azonnal érezhető az eltelt idő – írta Szili Katalin.

Idézet
Pontosan ezért meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti összefogás és egymás támogatása az egyetlen járható útja annak, hogy meglévő jogainkkal maximálisan élhessünk és előre léphessük,

annak érdekében, hogy a külhoni magyar közösségek saját akaratuk szerint, új jogi, igazgatási kereteket teremthessenek saját szülőföldjükön” – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.

Hirdetés

korábban írtuk

„Eltévelyedés és megalkuvás nélkül” az autonómiáért: napirenden tartják az önrendelkezés ügyét
„Eltévelyedés és megalkuvás nélkül” az autonómiáért: napirenden tartják az önrendelkezés ügyét

A jelenlegi háborús helyzetben is terítéken kell tartani az autonómia kérdését, hiszen az erdélyi magyarok sem akarnak mást, mint ami számos más európai országban élő őshonos közösségnek megadatott

„Három évtizedes távlatban tekintve a külhoni magyar autonómia témájához kapcsolódóan néhány gondolat, egymás mellé helyezve a két legnagyobb Kárpát-medencei külhoni magyar közösség egy-egy eseményét és dokumentumát, figyelemmel a január 8-i dátumra. Egyrészt január 8-án ötéves az a hárompárti megállapodás, amelyet az erdélyi magyar politikai érdekképviseleti szervezetek, az RMDSZ, és az azóta Erdélyi Magyar Szövetség néven egyesült, Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt elnökei írtak alá az autonómia-koncepciók összehangolásáról, így többek között arról, hogy egy hagyományosan összetett, interetnikus közegben komplex megoldásokra van szükség, legyen szó Székelyföld történelmi határai szerinti területi önigazgatásról, Partium kétnyelvű-közigazgatási jogállásáról, vagy a szórványvidékek kulturális jogairól, önazonosságának megőrzéséről.

Idézet
A dokumentum része az elmúlt évek sikeres politikai érdekképviseletének.

Az RMDSZ-nek és a hárompárti megállapodásnak is köszönhetően egységesen szerepelnek a magyar pártok a többségi parlamentben, erősítve a romániai magyarság láthatóságát, egységes közösségként való megjelenítését – írta Szili Katalin.

korábban írtuk

Szili Katalin: harminc év után is aktuális az erdélyi magyarság önrendelkezési igényét megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozat
Szili Katalin: harminc év után is aktuális az erdélyi magyarság önrendelkezési igényét megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozat

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint még mindig aktuális az elmúlt harminc év kiemelkedő RMDSZ-dokumentuma, a Kolozsvári Nyilatkozat, amely elsőként fogalmazta meg az erdélyi magyarság önrendelkezési igényét.

A miniszterelnöki megbízott felidézte azt is, hogy éppen ma huszonkilenc éve annak a komáromi nagygyűlésnek, amelyen több, mint 3000 polgármester, önkormányzati és parlamenti képviselő vett részt és állt hihetetlenül közel a felvidéki magyarság saját önigazgatásának megvalósításához. A nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás a magyarság politikai jellemvonásait, önkormányzati jogokra formált, és közigazgatási, területi átszervezési igényét, a kívánt alkotmányos jogállását foglalta össze.

Szili Katalin közleményében emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban elhunyt Duray Miklós a komáromi nagygyűlés egyik központi alakja volt. Szili Katalin Duray Miklós „előtt is fejet hajtva” idézte a felvidéki politikust, aki úgy fogalmazott: „az állásfoglalásnak egyik leglényegesebb része a közösségi státusz követelése annak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként határozzák meg, hanem nemzeti közösségként. Az állásfoglalás kihangsúlyozza, hogy a magyaroknak joguk van mind az önmeghatározásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, amely ugyancsak a szubszidiaritás elvének a megvalósítását jelenti”.

A miniszterelnöki megbízott szerint „ezen felemelő január 8-i pillanatok” már a történelem részét képezik, a leírt alapelvek, állásfoglalások, nyilatkozatok évtizedekkel később is közös örökségünk és új erőt adnak.

„Rajtunk múlik, hogy cselekedeteinket ezekhez igazítjuk, tesszük tovább a dolgunk és a külhoni magyarság együvé tartozását, közösségi törekvéseit, nemzetpolitikánkat generációkon átívelő folyamatként építjük” – áll Szili Katalin közleményében.

korábban írtuk

Szili Katalin a Tusványoson: azt szeretnénk, hogy a kisebbségben élő magyarok mindenütt éljenek a jogaikkal
Szili Katalin a Tusványoson: azt szeretnénk, hogy a kisebbségben élő magyarok mindenütt éljenek a jogaikkal

Szili Katalin szerint el kell érni, hogy a kisebbségben élő magyarok mindenütt éljenek a jogaikkal. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
Hirdetés