
Fotó: MTI
Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat, a végsőkig elmegyünk az őket érintő konfliktusokban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2017. szeptember 15., 16:012017. szeptember 15., 16:01
2017. szeptember 15., 16:162017. szeptember 15., 16:16
A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar külpolitika kötelessége megvédeni a magyar embereket, akárhol is élnek.
Mint mondta, „szégyenletes és gyalázatos”, a kisebbségek jogait durván megsérti az ukrán oktatási törvény módosítása, aminek az ügyében a bolgár, a román és a görög külügyminiszterrel közösen lépnek fel. „Ez világosan mutatja, hogy nem magyar-ukrán ügyről van szó” – mutatott rá.
Kifejtette: közös levelüket csütörtökön az ukrán külügyminiszterhez, az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához is eljuttatták.
Hozzátette: kezdeményezik továbbá, hogy az uniós külügyminiszterek tanácsának októberi ülésén tűzzék napirendre az ügyet.
Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett.
Szijjártó Péter kitért arra: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében egészen kritikus a helyzet, több mint száz magyar diákot kényszerűségből 15 intézményben „szórtak szét” a megyében. Mint mondta, a nulladik, azaz előkészítő, az ötödik és a kilencedik évfolyamba jelentkezett diákok esetében a legrosszabb a helyzet. A nulladik és ötödik osztályosok magyar nyelvű iskolákban folytatják a tanulmányaikat, de különböző intézményekben, és csaknem minden kilencedikesnek gimnázium helyett szakiskolában kellett megkezdenie a tanulmányait.
A tárcavezető úgy látja, Romániában ahelyett, hogy a megoldásra törekednének – hiszen kiderült, hogy csak a román hatóságokon múlik, működhet-e tovább az iskola –, „elővették újra a nacionalista kártyát”, egy képviselő ugyanis kezdeményezte, hogy az iskolaépület átadásának visszavonását fontolják meg. (Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát Marius Pașcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa kezdeményezte.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!