Hirdetés

Szijjártó: nem engedünk az Európai Bizottság zsarolásának

•  Fotó: mti

Fotó: mti

A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést - jelentette ki Szijjártó Péter.

MTI

2017. június 13., 11:282017. június 13., 11:28

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben szólalt fel napirend előtt, hangsúlyozva: a kabinet nem enged a zsarolásnak. Elmondta: még az Európai Bizottság sem veheti el a tagországoktól azt a jogot, hogy mindenki maga döntse el, kit akar beengedni a saját országába, kikkel akar együtt élni és kikkel nem.

Közölte: nem engednek a hatáskörein jóval túlterjeszkedő Európai Bizottság zsarolásának, „kifejezetten európaiatlan magatartásának”,

Hirdetés

nem engedik meg, hogy bárki illegálisan Magyarország területére lépjen.

Szijjártó Péter szerint a bevándorlási válságnak a kiváltó okait kell kezelni. A legfőbb kiváltó ok az Iszlám Állam terrorszervezet, amellyel szemben rendkívül széles körű nemzetközi összefogás jött létre - tette hozzá. A miniszter közölte, az Egyesült Államok vezette globális koalíció az elmúlt időszakban komoly sikereket ért el: visszafoglalta az Iszlám Állam által elfoglalt területek 62 százalékát Irakban és 30 százalékát Szíriában, ezzel 4,1 embert szabadított fel.

Elmondta, Magyarország büszke lehet a magyar katonák szerepvállalásra a terrorizmusellenes koalícióban. Több mint ötszáz magyar katona szolgált eddig Irakban a parlament 2015-ös felhatalmazása alapján – részletezte. Úgy fogalmazott: „büszkék lehetünk arra mindannyian, hogy azon 27 ország közé tartozunk a világon, akik valódi katonákat küldenek ebbe a terrorizmus elleni nemzetközi harcba”.

Szijjártó Péter értékelése szerint a civilizált világ célja nem lehet más, mint az Iszlám Állam legyőzése,

és ezzel nemcsak a migráció egyik kiváltó okát kezelik, hanem egész Európa és Európa szomszédságának biztonságát is jelentősen javítják. A miniszter elmondta, az új amerikai adminisztráció új lendületet adott az Iszlám Állam elleni küzdelemnek, a NATO pedig a közelmúltban döntött arról, hogy csatlakozik a terrorszervezet elleni koalícióhoz.

A világ legbrutálisabb terrorszervezetének tevékenységét már az európai emberek is érezhetik a bőrükön:

a migrációs nyomás mellett a terrorfenyegetettség is a mindennapok részévé vált – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter közölte, a magyar kormány az Iszlám Állam teljes legyőzése érdekében azt javasolja, hogy a globális koalíció többi résztvevőjéhez hasonlóan Magyarország is növelje a hozzájárulását.

Hozzátette: az eddig 150 fős katonai kontingens 200 főre növelését javasolják,

valamint kezdeményezik a területi mandátum kiszélesítését Irak egész területére.

A miniszter elmondta, azt is javasolják, hogy a katonai kontingens őrzés-védési, csapatkísérési, kiképzési feladatok mellett katonai segítségnyújtási és tanácsadási feladatokat is elláthasson. A mandátum 2019 végig szólna – ismertette a miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés