
2011. szeptember 26., 09:352011. szeptember 26., 09:35
Medvegyev Putyint javasolta a küldötteknek elnökjelöltnek, Putyin pedig Medvegyevet ajánlotta a párt listavezetőjének az idén decemberi parlamenti választásokra, és egyben kormányfőnek, majd mindketten vállalták a kijelölt feladatot.
Medvegyev meggyőződésének adott hangot, hogy a hatalmon lévő Egységes Oroszország győzelmet arat a választásokon, és olyan kormányt alakít, amely képes lesz az ország korszerűsítésére. Putyin elmondta: a gazdasági növekedést rövid időn belül 6-7 százalékra kell emelni, feladatként jelölte meg a hadsereg és a haditengerészet fegyverzetének teljes felújítását 5-10 év alatt, továbbá kilátásba helyezte októbertől a közalkalmazottak 6,5 százalékos fizetésemelését, az átlagfizetés másfélszeresére emelését 2014-ig, és a szabad földterületek átadását a közalkalmazottak számára való szövetkezeti lakásépítésre. Vlagyimir Putyin 2000-től 2008-ig volt államfő, de az alkotmány értelmében harmadik periódusra nem jelöltethette magát. Ő jelölte Medvegyevet, akit kezdettől fogva „helytartónak” tekintettek. Putyin most újra indulhat az elnöki tisztségért, és szakemberek szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a szavazók támogatni fogják őt szándékaiban.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.