2012. január 31., 10:442012. január 31., 10:44
A határozat-javaslatot Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé – mondta az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak Lenka Skorpilová, a tárca sajtóosztályának vezetője. Amint a kormány kiadja az erről szóló hivatalos sajtónyilatkozatot, az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.
„A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki” – így szól a mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott.
„Annak ellenére, hogy a békés rendezést a szlovák kormány kezdeményezte, és 2011. december 6-án megkapta Strasbourgból az elfogadásról szóló határozatot, itthon (Szlovákiában) nehezen szánják rá magukat a nyilatkozat kiadására” - mutat rá az új Szó.
A bocsánatkérés azonban a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz a főügyészségre, amely folytatja a hamis tanúzás ügyében négy éve tartó vizsgálatot. Malina Hedvig ügyvédje annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul, amiért a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt.
A diáklány - aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett - 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz.
Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő, ugyanis egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.
Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.
A történelmi összekötő utat az első világháborút lezáró békeszerződés, az új román–magyar határvonal szelte ketté, de a két település önkormányzata európai uniós támogatással újjáépítené.
Nyugat-Irakban lezuhant egy amerikai katonai utántöltő repülőgép csütörtök éjjel – jelentette be az illetékes amerikai parancsnokság. A legfrissebb információk szerint négy amerikai katona meghalt a balesetben, és összesen hatan voltak a gépen.
Az iráni konfliktus rövid távon kedvezhet Oroszországnak a magasabb energiaárak és a Nyugat megosztott figyelme miatt, de komoly gazdasági és geopolitikai kockázatokat is hordoz, mivel a Hormuzi-szoros körüli zavarok az egész világgazdaságot érinthetik.