Hirdetés

Szerbia: győzött Vucic pártja, parlamentben az ultranacionalisták

A kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzött Szerbiában a vasárnapi előre hozott parlamenti, valamint vajdasági tartományi választásokon, amelyek legnagyobb nyertese viszont a harmadik helyezett ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) lett.

Krónika

2016. április 25., 11:102016. április 25., 11:10

2016. április 25., 12:472016. április 25., 12:47

Az MTI helyszíni tudósítása szerint a szavazás napjának legnagyobb meglepetését az okozta, hogy a beérkezett voksok alacsony feldolgozottságára hivatkozva az országos választási bizottság éjjel háromnegyed 1-ig egyáltalán nem közölt előzetes adatokat, miközben a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) már az este közölt adatokat, a szavazatok 90,6 százalékának összesítése alapján.

A CeSID által közölt előzetes eredmények alapján a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 49,2 százalékát szerezte meg. A kormányfő Aleksandar Vucic marad. A második helyen az SNS eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 11,3 százalékkal.
Elemzők szerint a választás legnagyobb győztese a harmadik helyen befutó ultranacionalista SRS lett, amely az utóbbi két választáson nem jutott be a parlamentbe, most viszont a voksok 7,9 százalékát szerezte meg.

Az 5 százalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte az ellenzéki Demokrata Párt (DS) 5,9 százalékkal, a Boris Tadic volt államfő által vezetett hárompárti koalíció, az LDP-LSV-SDS 5 százalékkal, valamint az Elég volt (Dosta je bilo) nevű, a baloldalhoz köthető, de a megszokott politikai felállást elutasító, establishmentet-ellenes mozgalom is.

A jobboldali, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri mozgalom koalíciója is bekerült a parlamentbe 5,1 százalékkal, így két oroszbarát, unióellenes erő is lesz a szerbiai törvényhozásban.
Az országos választási bizottság hajnali egy óra előtt, 27,25 százalékos feldolgozottság mellett a CeSID-éhez hasonló adatokról számolt be, azzal a kiegészítéssel, hogy három párt (DS, Dosta je bilo, LDP-LSV-SDS) egyelőre az ötszázalékos küszöb alatt van.

A Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) a választási bizottság eddig ismert adatai alapján a lakosság 1,47 százaléka szavazott. A legnagyobb délvidéki magyar pártnak eddig is 5 képviselője volt a 250 fős belgrádi törvényhozásban, egyelőre nem lehet tudni, hogy a most megszervezett szavazatszám hány helyre elég.

A kormányzó SNS a Vajdaságban is tarolt, ott a szavazatok 46,6 százalékát szerezte meg az ott elérhető, 40 százalékos feldolgozottságú adatok alapján. A vajdasági tartományi parlamentbe az SNS mellett a VMSZ (5,1 százalék), az SPS (8,6 százalék), az SRS (7,1 százalék), a DS (7,1 százalék) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (6,3 százalék) jutott be. A vajdasági választáson 55,41 százalékos volt a részvétel.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik pártnak hány mandátum jut a 120 fős tartományi parlamentben. Részletesebb adatokat hétfőre ígért a tartományi választási bizottság, ahogy az önkormányzatokból származó adatok is hétfőn lesznek átláthatóak. A vajdasági magyarság szempontjából Szabadka, Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa és Zenta eredményei lehetnek fontosak. Az előzetes eredmények alapján azonban látható, hogy Szabadkán is a Szerb Haladó Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Szerbiában azért írtak ki előre hozott parlamenti választásokat, mert Aleksandar Vucic kormányfő kijelentette, további négy évre, azaz egy teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy Szerbiát az Európai Unió kapujáig kormányozza, azaz a tervezett reformokat addigra lehet megvalósítani, lezárni. Előre hozott parlamenti választást a legutóbb két éve tartottak, vajdasági tartományi és önkormányzati választások azonban a legutóbb négy éve voltak. A választások végleges eredményeit csütörtökig kell közzétenni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés