
Bajkai István képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a csíkszeredai börtön előtt
Fotó: MTI/Veres Nándor
A Romániában igazságtalanul bebörtönzött székely fiatalok ügye is azt mutatja, hogy Európában a külhoni magyarság emberi jogai sérülnek a leginkább – mondta Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, aki Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével tartott közös sajtótájékoztatót pénteken Budapesten.
2019. március 01., 19:082019. március 01., 19:08
2019. március 01., 19:112019. március 01., 19:11
A kormánypárti politikus azt mondta, a román legfelsőbb bíróság megalapozatlanul, képtelen vádak alapján hozta meg ítéletét, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt ugyanis arra hivatkozva vádolták meg robbantás és a román államrend erőszakos megdöntésének szándékával, hogy petárdákat vásároltak az interneten.
Kiemelte, a román állam ezzel azt üzeni a magyarságnak, hogy félnivalója van azoknak, akik kiállnak az autonómia és a kisebbségi jogok mellett. „A politikai okokból történő üldözés az '50-es éveket idézi, nem a mai Európát” – tette hozzá.
Lomnici Zoltán jogtalan, arrogáns lépésnek nevezte, hogy Klaus Johannis államfő nem kíván foglalkozni Beke István és Szőcs Zoltán ügyével, hiába kértek audienciát Fejér László Kovászna megyei szenátorral. A román köztársasági elnök a találkozó elutasításával azt üzeni, nem szán időt az őshonos magyar kisebbségre – fogalmazott a budapesti Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, aki bejelentette, Fejér Lászlóval az Európa Tanácshoz fordulnak az ügyben.
Emlékeztetett, korábban Bajkai Istvánnal közösen meglátogatták a székely fiatalokat börtönükben, és jelen kívánnak lenni akkor is, amikor a bukaresti legfelsőbb bíróság különleges tanácsa áprilisban újra megvizsgálja az ügyet, és akár az ítélet hatályon kívül helyezéséről is dönthet. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke reményét fejezte ki, hogy a pápa nyári erdélyi látogatása alkalmat ad majd a román államfőnek, hogy kegyelmet adjon a két székely fiatalnak.
Lomnici Zoltán emellett ismertette azon – trianoni emlékévet helyettesítő – javaslatát is, amely Szent István-emlékévvé nyilvánítaná 2020-at arra emlékezve, hogy Magyarország első királya ezer évvel korábban ajánlotta fel országát Szűz Máriának. Szerinte ez azért is fontos lenne, mert 1938-ban is tartottak Szent István-évet, párhuzamosan az eucharisztikus világkongresszussal, amelynek jövőre újra Magyarország ad otthont.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!