Hirdetés

Székely zászlót tűznek ki a magyarországi önkormányzatok és szervezetek

Hargita és Kovászna megyével való szolidaritásként több magyarországi önkormányzat illetve szervezet is kihelyezi a székely zászlót székhelyének homlokzatára, miután a két erdélyi megye prefektusai körlevélben tiltották meg a székely zászló használatát.

Hírösszefoglaló

2013. február 08., 13:032013. február 08., 13:03

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által delegált polgármesterek is kitűzik a székely lobogót településeiken - mondta Pálffy István, a kisebbik kormánypárt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus példaként említette Barcsot, Óbudát, Tatát, Somogyvárt, Tökölt, Vácot és Ceglédet, ahol már kitűzték, illetve a napokban elhelyezik a székely zászlót szolidaritásuk jeléül és a nemzeti összetartozás kifejezéséül. Hozzátette: felkérnek minden hazai önkormányzatot, hogy kövessék az európai együttélés normáinak betartására felhívó mozgalmat.

Pálffy István köszönetét fejezte ki azoknak, akik a határokon túli településeken kitették a székely lobogót, és „bátran kimutatták szolidaritásukat székely testvéreinkkel”. Azt kérte, akkor is segítsenek, amikor a román hatóságok szankciói majd jogerőre emelkednek. Hozzátette: emellett azt is kérik, hogy azok a települések, amelyeknek eddig nem volt székelyföldi testvérvárosi kapcsolatuk, és szándékukban áll, minél előbb létesítsenek ilyet.

Pálffy István - aki a sajtótájékoztatón a székely mellett a baszk, a szorb, a lapp népek zászlóját is bemutatta - azt mondta: Európában több olyan őshonos kisebbség van, amelynek történelmileg kialakult, hosszú évszázadokon át őrzött hagyománya a lobogó tisztelete, és nemzeti identitásuk, önazonosságuk egyértelmű jelképe.

Kiemelte: a román fél magatartásával a székely autonómiatörekvéseket akarja „visszasorolni”, kulturális értelemben is, ugyanakkor a zászlók kihelyezésének megakadályozásával sokkal inkább felhívják a figyelmet a közigazgatás átalakításának tervére, amellyel megbontanák Székelyföld egységét.

Ha ez volt a cél, akkor „köszönjük szépen, mert ennél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy mire készül a román kormányzat, nem lehetett volna” - fogalmazott a kormánypárti politikus. Mint mondta: a kibontakozó székelyzászló-mozgalom nyilvánvalóvá teszi egész Európa és az unió számára is, hogy Romániában semmibe veszik az alapvető európai normákat, a közösségek autonómiáját, és „egy sovén, meghaladott, 19. századi szemlélettel tekintenek rá”.

A kezdeményezéshez csatlakozik a Fidelitas is. A szervezet a képviselőin keresztül minden közgyűlésben javasolja a székely zászló kihelyezését, ahol szükséges, sürgősségi indítvánnyal szavaztatja meg a képviselőket a zászló kitűzéséről.

A Fidelitas ezzel fejezi ki a román kormány magyarellenes és kisebbségi jogokat semmibe vevő politikájával szembeni felháborodását, és jelezni kívánja: az európai normákkal összeegyeztethetetlennek tartja, hogy egy kisebbség saját zászlajának, szimbólumainak használatát hatalmi erővel próbálják tiltani, büntetni. A Fidelitas szerint a magyarországi önkormányzatok a székely zászló kitűzésével azt üzenik, hogy Magyarország a maga területén minden körülmények között tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, a kulturális sokszínűség kiteljesedését, de elvárja ugyanezt a szomszédos államoktól a magyar kisebbségek esetében is.

A székely zászlót kihelyezték ugyanakkor a Békés Megyei Önkormányzat aulájában, valamint Budafok-Tétény, Siófok, Gyöngyöspata, a budapesti VII. kerülete önkormányzatának épületén. Ugyanezt kérte a Tolna megyei önkormányzatoktól is a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának vezetése is.  

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés