2011. január 27., 15:182011. január 27., 15:18
A 35 halottról Hamisz asz-Szaad egészségügyi miniszterhelyettes számolt be, egy kórházigazgató pedig azt közölte, hogy az áldozatok száma feltehetően növekedni fog. Az utóbbi egy hétben csaknem 200 ember lett merénylet áldozata Irakban. A támadások főleg a síita kisebbséghez tartozók és a biztonsági erők ellen irányultak.
A kora délutáni órákban felrobbantott gépkocsi más járművek között parkolt a temetkezési sátor közelében, ezért nem keltett gyanút. Szemtanúk szerint a helyszínen tartózkodók kövekkel dobálták meg az iraki biztonsági erők oda siető tagjait, s azt kiabálták, hogy nem képesek védelmet nyújtani nekik.
Csütörtökön több kisebb merénylet is volt Irakban. A reggeli órákban egy út mentén elrejtett pokolgép egy embert megölt és öt személyt megsebesített. Másfél órával később a fővárosban járőröző katonák mellett történt egy halálos és három sebesült áldozatot követelő robbanás. A bagdadi villamos művek munkába tartó igazgatója ellen is merényletet kíséreltek meg, s a neki szánt, út mellé helyezett pokolgép detonációja az egyik testőrét megölte, két másikat pedig megsebesített.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.