Hirdetés

Súlyos vádak: Izrael kocsiról kocsira haladva végezhetett a külföldi segélymunkásokkal

•  Fotó: wck.org

Fotó: wck.org

Izrael „szisztematikusan, kocsiról kocsira” támadta segélyszervezete munkatársait – jelentette ki José Andrés, a World Central Kitchen (WCK) nonprofit szervezet alapítója, amelynek hét alkalmazottja vesztette életét segélyosztás közben a Gázai övezetben egy légicsapásban.

Hírösszefoglaló

2024. április 04., 09:032024. április 04., 09:03

Andrés szerdán a Reuters hírügynökségnek adott videóinterjúban elmondta: a WCK összeköttetésben állt az izraeli hadsereggel, amely így pontosan nyomon tudta követni alkalmazottai mozgását.

Ez nem egy „balszerencsés helyzet volt azzal, hogy hoppá, rossz helyre dobtuk a bombát” – húzta alá Andrés. „Még akkor is, ha nem hangoltunk volna össze az izraeli védelmi erőkkel, egyetlen demokratikus ország és egyetlen hadsereg sem támadhat civilekre és humanitárius dolgozókra” – tette hozzá.

Hirdetés

A WCK a Ciprusról Gázába küldött segélyszállítmányok eljuttatásában és szétosztásában vett részt, amikor a szervezet konvoját támadás érte.

Az izraeli hadsereg mély sajnálatát fejezte ki, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig véletlennek nevezte a történteket. Az áldozatok között ausztrál, amerikai és brit állampolgárok is voltak.

Andrés elmondta: az incidens idején elvileg a Gázai övezetben kellett volna lennie, de különböző okok miatt nem tudott elmenni.

A spanyol-amerikai sztárséf, aki kedden beszélt Joe Biden amerikai elnökkel is, kijelentette, hogy

az Egyesült Államoknak nyomást kell gyakorolnia Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőre és többet kell tennie a gázai övezeti háború leállítása érdekében.

Eközben fehér házi illetékesek szerdán leszögezték: a Fehér Ház gyors vizsgálatot vár Izraeltől a Gázai övezetben dolgozó segélymunkásokat ért halálos csapás körülményeiről és elszámoltatást, de a támogatás megvonása nem kerül szóba.

John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő egy interjúban megismételte, hogy Washington változtatásokat vár Izraeltől a polgári áldozatok megelőzésére, és hozzátette, hogy jelenleg is tartanak a hónapokkal ezelőtt erről kezdett tárgyalások.

A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője hangsúlyozta azt is, hogy

az Egyesült Államok továbbra sem támogat szárazföldi hadműveletet Rafáh városában, de az amerikai lépéseket az a meggyőződés vezérli, hogy Izraelnek joga van megvédenie saját magát a Hamász által jelentett, még mindig kézzelfogható fenyegetéssel szemben.

A Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján Karine Jean-Pierre szóvivő közölte, azt várja, hogy a rafahi műveletről jövő héten személyes egyeztetések is lesznek az izraeli és amerikai fél között, miután hétfőn videókapcsolaton keresztül tartottak eszmecserét a véleménykülönbséget eredményező ügyben amerikai részről Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével.

Megismételte, hogy

az amerikai kormány gyors és átfogó vizsgálatot vár el Izraeltől a segélymunkásokat ért támadással kapcsolatban

és hozzátette, vannak már bizonyos – egyelőre nem nyilvános – részeredmények. A nyomozás végleges megállapításainak nyilvánosaknak kell lenniük, és a vizsgálat nyomán elszámoltatást várnak – fűzte még hozzá a Fehér Ház szóvivője.

A segélymunkásokat ért támadás nyomán Joe Biden elnöke kedden közleményben fejezte ki felháborodását a történtek miatt, és azt hangoztatta, hogy Izrael nem tesz meg mindent a segélymunkások védelmében, ahogy a civilek védelmében sem.

Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol az azonnali tűzszünet elérése érdekében egy túszokról szóló megállapodás keretében, és amerikai fél is részt vesz az erről szóló kairói tárgyalásokon – áll Joe Biden közleményében.

A Biden-adminisztráció Izraelt támogató politikája miatt ugyanakkor az amerikai arab közösség számos tagja mondta le a Fehér Ház által tervezett hagyományos közös iftár vacsorát a ramadán muzulmán szent hónap lezárásaként.

Az elnöki hivatal szóvivője annyit mondott, hogy az amerikai arab közösség tagjai azt kérték, hogy inkább munkacsoport-jellegű találkozót tartsanak az elnökkel, akinek kifejezhetik aggályaikat.

A találkozót kedden megtartották a Fehér Házban Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök, valamint több amerikai muszlim vezető részvételével, akik közül volt, aki tiltakozásként a megbeszélésről kivonult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés