
Fotó: Videófelvétel
Elérte az ár Nova Kahovka települést, miután „az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet” – jelentette ki Vlagyimir Leontyjev, a város orosz hatóságok által kinevezett polgármestere kedden a Rosszija 1 tévécsatornának.
2023. június 06., 15:432023. június 06., 15:43
A polgármester állítása ellenére ugyanakkor semmi sem bizonyítja, hogy az ukránok lennének a felelősek – Kijev épp hogy az orosz hadsereget vádolja a gát felrobbantásával.
Nova Kahovkában rendkívüli állapotot vezettek be. Leontyjev azt mondta, hogy a város elleni ukrán tüzérségi csapások a Dnyeper jobb partjáról a nap folyamán is folytatódtak. A „terrorcselekményekért” a kijevi hatóságokat tette felelőssé és azokat, „akik őket irányítják”.
A polgármester fő feladatként a lakosság elszállítását és az áramütés lehetőségének kizárását nevezte meg. Mint mondta, ennek érdekében lekapcsolták a folyam alsóbb szakaszán fekvő települések áramellátását. Úgy vélekedett, hogy
A rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma arra figyelmeztette Herszon megye part menti területeinek lakóit, hogy a vízszint hirtelen megemelkedhet a gátrendszer egy részének megsemmisítése miatt. A tárca szerint katasztrofális áradás léphet fel Nova Kahovka, Hola Prisztany és Aleski város körzetében.
A lakosokat felszólították a legszükségesebb személyes tárgyak, iratok, valamint három napra elegendő élelmiszer és ivóvíz összekészítésére, valamint a gáz és a víz elzárására. Nova Kahovkában tíz méterig, Dnyiprjanyban nyolc méterig, Korsunkában pedig 5,3 méterig emelkedett a vízszint, és ez az állapot szakemberek szerint körülbelül 72 órán át tarthat.
A kahovkai vízerőműtől lefelé 14 települést áraszthat el a folyó, a területen mintegy 22 ezer ember él. Herszon megye ukrán ellenőrzés alatt maradt részén a RIA Novosztyi hírügynökség szerint nyolc települést áraszt el a víz.
ami potenciálisan több tízezer ember számára járhat nagyon súlyos következményekkel. Hangsúlyozta, hogy Moszkva határozottan visszautasítja az ukrán vezetés vádját, miszerint köze lenne a létesítmény elleni rakétacsapáshoz, és hangsúlyozta, hogy a felelősség a történtekért a „kijevi rezsimet” terheli. Közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről.
Vlagyimir Szaldo, Herszon megye Moszkva által kinevezett ügyvezető kormányzója a Telegram-csatornáján
Úgy vélekedett, hogy a bal parton nem lesz szükség evakuálásra, noha a helyi hatóságok felkészültek erre, és kifejezte meggyőződését, hogy az orosz hadsereg a történtek dacára képes lesz megvédeni állásait.
Szergej Akszjonov, a 2014-ben elcsatolt Krím vezetője a Telegram-csatornáján azt írta, hogy a kahovkai vízerőmű tönkretétele miatt nem fenyeget árvíz a félszigeten, de fennáll a veszélye annak, hogy az Észak-krími Csatorna vízmennyisége megcsappan. Hangsúlyozta, hogy az ivóvízkészletek több mint elegendőek, a hatóságok azon dolgoznak, hogy minimalizálják a csatorna vízveszteségét.
A biztonsági szolgálatokra hivatkozva orosz hírügynökségek éjszaka jelentették, hogy az ukrán tüzérség hétfő este lerombolta a kahovkai vízierőmű felső részét. A beszámolók szerint a csapást feltehetően az Vilha típusú, ukrán gyártmányú sorozatvetőkkel hajtották végre. A gáton lévő zsilipek egy része megsemmisült, aminek következtében „szabályozatlan vízleeresztés kezdődött”, de maga a gát nem sérült meg.
Eközben Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter közölte,
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a robbanásra reagálva leszögezte: a gát lerombolása rámutat Oroszország ukrajnai háborújának brutalitására.
Rámutatott: a gát felrobbantása több ezer civil életét veszélyezteti, és környezeti károkat is okoz.
„Megdöbbentett a Nova Kahovka-i gátat ért példátlan támadás. A polgári infrastruktúra lerombolása egyértelműen háborús bűncselekménynek minősül - és Oroszországot és megbízottjait felelősségre fogjuk vonni – írta Michel.
Olaf Scholz német kancellár szerint a gát felrobbantása új dimenziót jelent Oroszország Ukrajna elleni háborújában.
– jelentette ki a német kormányfő a WDR közszolgálati médiatársaság Europaforum nevű rendezvényén.
Hozzátette: a kormány folyamatosan figyeli, hogy miként alakul a helyzet a térségben fekvő zaporizzsjai atomerőműben.
A kahovkai a többlépcsős Dnyeper vízerőmű-rendszer hatodik, alsó és utolsó foka. Az erőmű Nova Kahovkától 5 kilométerre található.
A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az orosz küldöttség az ENSZ Biztonsági Tanácsában októberben köröztetett állásfoglalásában sürgette, hogy a világszervezet politikai döntéshozó testülete akadályozza meg az ukrán hadsereg által célzottan támadott gát és az erőmű lerombolását. Az RBK orosz gazdasági lap felidézte, hogy az erőműnél május 7-én ellenőrzött vízleeresztésbe kezdtek, hogy elkerüljék a gátszakadást.
A víztározó Herszon és Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részén, valamint az ukrán ellenőrzés alatt maradt Dnyipropetrovszk megye területén található.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!