
A spanyolországi vonatszerencsétlenségben elhunytak azonosítása lassú és hosszú folyamat lesz a hatóságok szerint
Fotó: Videófelvétel/Hír tv Híradó
Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el hétfőn Spanyolországban a dél-spanyolországi Córdoba közelében bekövetkezett halálos vasúti szerencsétlenség miatt, amelyben a nem végleges hivatalos adatok szerint legkevesebb 39 ember vesztette életét.
2026. január 19., 21:052026. január 19., 21:05
Pedro Sánchez Spanyolország miniszterelnöke a tragédia helyszínére utazva jelentette be, hogy a gyászidőszak csütörtök éjfélig tart, amely alatt minden középületen félárbocra eresztik a nemzeti lobogókat.
,,A spanyol társadalom, mint mindenki más, azt kérdezi magától, hogy mi történt, hogyan történt, hogyan történhetett meg ez a tragédia. Meg vagyok győződve arról, hogy az idő és a szakértők munkája megadja nekünk a választ. (...) és akkor – ahogy annak lennie kell – teljes átláthatósággal és világossággal tudatni fogjuk azt a nyilvánossággal, minden polgárral” – fogalmazott.
Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartományi kormányának elnöke a spanyol sajtónak arról beszélt, hogy az elhunytak azonosítása lassú és hosszú folyamat lesz, amelyhez a hatóságok már elkezdték begyűjteni a DNS-mintákat a hozzátartozóktól, miközben a tragédia helyszínén még mindig tartanak a mentési munkálatok, a holttestek kiemelése és a kiváltó okok szakmai vizsgálata.
,,Még órákig tartó intenzív munka áll előttünk. Rajtunk, a kormányon múlik, hogy a legjobbat nyújtsuk azoknak a családoknak, akik elvesztették azt, ami a legértékesebb számukra, szeretteiket” – hangsúlyozta.
Délben országszerte néma főhajtással emlékeztek a szerencsétlenség áldozataira az országos és tartományi parlamentekben, önkormányzatoknál, pártoknál. A kormánytagok és a legtöbb párt vezetője lemondta nyilvános eseményeit, sajtótájékoztatóit.
A katasztrófa vasárnap este nyolc óra előtt következett be, amikor az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak a mellette futó, ellentétes irányú vágánypárra, amelyen az állami vasúttársaság (Renfe) Madridból Huelvába közlekedő szerelvénye érkezett. Az ütközés következtében a szemből jövő vonat első kocsijai is kisiklottak, és a töltés melletti négyméteres árokba zuhantak.
A két vonaton összesen 484-en utaztak, evakuálásuk órákig tartott a nehezen megközelíthető, kivilágítatlan vasúti szakaszon.
Álvaro Fernández Heredia, a Renfe elnöke a Cadena Ser rádióban kizárta, hogy a balesetet emberi mulasztás vagy sebességtúllépés okozta volna.
Mint mondta, az érintett, teljesen egyenes pályaszakaszon óránként 250 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.
Az egyik vonat 205, a másik pedig 210 kilométer per órás sebességgel haladt.
A rendszeradatok szerint 20 másodperc telt el az első vonat kisiklása és az ütközés között, ami túl rövid ahhoz, hogy aktiválódjon az automatikus fékrendszer – tette hozzá türelmet kérve, amíg a vizsgálóbizottság elvégzi a munkáját, valamint azt, hogy addig kerüljék a találgatásokat.
Spanyolországban legutóbb 2022 májusában történt halálos vasúti baleset, akkor a mozdonyvezető meghalt és 86-an megsérültek Katalóniában. Az eddigi legsúlyosabb szerencsétlenség 2013 nyarán történt a galiciai Santiago de Compostela közelében, akkor 79 ember vesztette életét és 143-an sérültek meg.

A külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy kapcsolatban áll egy román állampolgárral, aki a Spanyolországban történt vasúti balesetben érintett vonatok egyikén utazott.
Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!