Hirdetés

Sok migráns nem kér az „európai álomból”

KITEKINTŐ – Mohammad Aszif Núri úgy gondolta, hogy Németországban majd kényelmes élete lesz. Görög eposzba illő hányattatásai, valamint az európai menekülttáborokban eltöltött, rémálomnak tűnő két hónap azonban meggyőzték az afgán férfit arról, hogy az erőszak és a munkanélküliség ellenére Kabul mégsem annyira rossz hely.

2016. március 08., 13:022016. március 08., 13:02

2016. március 08., 15:472016. március 08., 15:47

„Úgy gondoltam, hogy Európában megvalósíthatom az álmaimat\" – idézte az AFP Núrit, akinek társai közül sokan szintén rózsaszín álmokat kergetve menekültek el a háború és a gazdasági kilátástalanság elől.

Az elmúlt évben több mint 1,25 millió bevándorló nyújtott be menedékkérelmet az Európai Unió 28 tagállamának valamelyikében, ami rekordmennyiség az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint. A legtöbb menekült Szíriából érkezett, a második helyen az afgánok állnak. A közgazdászdiplomával rendelkező 26 éves Núri a lehetőségek hiánya miatt döntött hazája elhagyása mellett a múlt év végén.

Két hónap után betelt a pohár

A fiatal férfi hatalmas utat tett meg Kabultól Frankfurtig, hogy rájöjjön, a fű mégsem olyan zöld Németországban, mint ahogy azt az induláskor hitte. Núri utazása Iránon, Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezetett. „A legkeményebb az iráni és a török szakasz volt\" – mondta. „Volt egy dagi srác a csapatunkban, aki alig bírt felkapaszkodni a meredek hegyi utakon. Az embercsempészek egy rúgással letaszították a szakadékba, és többé nem láttuk\" – tette hozzá.

Az egyik német menekülttáborból a másikba vándorolva Núri rengeteg szíriai és iraki sorstársával találkozott, akik közül sokan belekeseredtek a véget nem érő hányattatásokba és a nem túl szívélyes fogadtatásba. „Az európaiak azt hiszik, azért jövünk, hogy leromboljuk a kultúrájukat\" – mutatott rá az afgán férfi.

A menekültekkel szembeni bizalmatlanság és ellenérzés tovább nőtt a németországi szilveszteri molesztálások után. Núri két hónap után úgy érezte, betelt a pohár, és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO) segítségével sikerült hazatérnie. Csak egy elbírálásra váró menedékkérelmet hagyott maga után Európában. „Keserű szájízzel tértem haza Európából\" – összegezte.

Rémálomként élte meg

Honfitársa, a 24 éves Abdul Gafur Arjan is rémálomként mesélt útjáról, illetve az európai menekülttáborokról. Arjan három hónapot töltött a Frankfurttól északkeletre található fuldai központban. 7500 dollárt, azaz több mint kétmillió forintot fizetett ki az embercsempészeknek európai útjáért. „Fuldában az összes mellékhelyiség piszkos volt, és minden étkezésre vajas-lekváros kenyeret kaptunk\" – panaszolta Arjan, aki alacsonyabb rendűnek érezte magát szíriai sorstársainál.

A férfi lépten-nyomon megkülönböztetéssel szembesült: a szíriaiak részt vehettek németnyelv-tanfolyamokon, míg az afgánok nem. „A németeknek tudniuk kell, hogy Afganisztánban, ugyanúgy ahogy Szíriában, háború van. Egyenlő elbánást érdemlünk\" – tette hozzá.

Arjan is az IMO-nak köszönhetően került haza. Vele együtt akkor 135 afgán döntött úgy, hogy mégsem kér az „európai álomból\". Hazatérésüket Thomas de Maiziere német belügyminiszter is üdvözölte. Az IMO adatai szerint összesen mintegy ezer afgán menekült kérte, hogy hazatérhessen Németországból.

Megháromszorozódott a számuk

Egy év alatt megháromszorozódott az Európát megjárt, majd hazatért afgánok száma. Míg 2014-ben még csak 92-en, 2015-ben már 304-en döntöttek úgy: hátat fordítanak az „ígéret földjének\". „A haza elhagyása már csak a családtól való elszakadás miatt is nehéz a fiataloknak\" – magyarázta Jochen Oltmer, az osnabrücki egyetem migrációkutatója. „Számolniuk kell vele, hogy több évig is eltarthat, míg áthozhatják a családot a fogadóországba, így sokan feladják\" – mondta.

Van, aki így is jönne

Nomjalaj Szaidot sem ez, sem Donald Tusk európai tanácsi elnök gazdasági bevándorlókat eltántorítani hivatott felszólítása nem érintette meg. Az afganisztáni amerikai haderő egykori tolmácsa jelenleg munkanélküli, és egy kabuli parkban tengeti mindennapjait. Ha továbbra sem sikerül állást találnia, az afgán fiatal felveszi a kapcsolatot az embercsempészekkel. „Itt nem vár rám túl fényes jövő\" – magyarázta döntését. Azok ugyanis, akik együttműködtek az országban állomásozó nemzetközi erőkkel, különösen életveszélyben lehetnek a szélsőséges fegyveresek esetleges bosszúja miatt, akik árulónak bélyegezhetik őket.

MTI/AFP

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés