2011. április 05., 14:572011. április 05., 14:57
A politikus bízik abban, hogy erre a népszavazásra még az idén sor kerülhet. \"Biztosak lehetnek abban, hogy ez a népszavazás sikeres lesz. Ez a népszavazás ugyanis arról szól, hogy akarjuk-e a szlovák államiságot, vagy valaki Felvidéke leszünk\" - jelentette ki Slota azzal, hogy az aláírások gyűjtését még a nap folyamán megkezdik.
A szélsőséges nacionalista párt azután lépett elő ezzel a kezdeményezéssel, miután a parlament második olvasatba utalta a Híd magyar-szlovák párt által kidolgozott törvényjavaslatot, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökkentsék.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes szlovákiai településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.
A törvénymódosításokat mind a két ellenzéki párt - Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az SNS - elfogadhatatlannak tartja. Szerintük ez támadás az ország alkotmányos rendje ellen. Néhány koalíciós képviselő is kifogást fogalmazott meg, így a jogszabály elfogadása, illetve végső formája nem biztos.
\"Szilárd meggyőződésem, hogy néhány hónap alatt sikerül összegyűjtenünk a szükséges 350 ezer aláírást, hogy Ivan Gasparovic államfő kiírhassa a népszavazást. Úgy vélem, hogy a nyári szünidőig ez sikerülni fog\" - mondta Slota.
Az SNS álláspontja szerint a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentése \"a magyarosítást szolgálja\" és \"a szlovák nemzet érdekeinek elárulása\".
Szlovákiában az elmúlt években több népszavazást is kiírtak, de azok - érdektelenség miatt - rendre megbuktak. Kivételt csak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról kiírt népszavazás képezett, amelyben a választók igent mondtak a belépésre.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!