Hirdetés

Semjén Zsolt: eddig 850 ezer embert honosítottak

Az elmúlt hat évben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével vagy kaptak állampolgársági megállapítást – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában tartott sajtótájékoztatón pénteken Kisvárdán.

MTI

2016. július 08., 16:302016. július 08., 16:30

2016. július 08., 17:022016. július 08., 17:02

A kedvezményes honosítás keretében 780 ezren tették vagy teszik le a napokban az állampolgársági esküt és 70 ezren kaptak a diaszpórában állampolgársági megállapítást – mondta a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: 23 ezer kérelmet utasítottak el, ami jól mutatja a szigorú államigazgatási figyelmet. A ciklus végéig meglesz az egymillió új magyar állampolgár – jelentette ki.

Semjén Zsolt a határon túli magyarság képviselőivel megtartott sajtótájékoztatón azt kérte a román állampolgársággal is rendelkező honosított magyar állampolgároktól, hogy vegyenek részt a várhatóan az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon. Elmondta, a mintegy hárommillió Nyugat-Európában élő és dolgozó román állampolgár levélben szavazhat, az ő távolmaradásuk a voksolástól súlyosan érintheti a magyar érdekképviseletet Romániában.

„Miután akaratunkon kívül világnemzetté váltunk, nem lehet közömbös számunkra, hogy mi történik a körülöttünk lévő országok magyarsága szempontjából” – fogalmazott a kormányfő-helyettes. Semjén Zsolt megismételte, fontos, hogy a honosított magyarok és a – román állampolgársággal rendelkező – magyarországi románok egyaránt leadják majd voksaikat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, egy sikeres önkormányzati választás után nagyon fontos, hogy megőrizzék az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét, mert a helyhatóságok erejét meg lehet duplázni a mögöttük álló parlamenti frakcióval.

A román kormány által bevezetett levelezéses szavazás regisztrációköteles, ezért az RMDSZ is arra buzdít minden érintettet, hogy a következő hónapokban regisztráljanak a levelezéses szavazásra az interneten – figyelmeztetett Kelemen Hunor. Hozzátette, a szavazás technikai részleteit a magyar kormány segítségével a médián keresztül eljuttatják majd a román állampolgársággal rendelkező magyar emberekhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés