Hirdetés

Schmitt Pál: „a lelkiismeretem tiszta”

„Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” – jelentette ki Schmitt Pál magyar köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna vissza. A péntek este a közmédiának adott interjúban a magyar államfő bejelentette: PhD-dolgozat írásába kezd, és hetvenévesen is bebizonyítja, hogy a jelenlegi, szigorú kritériumoknak megfelelve is képes megszerezni a doktori címet.

MTI

Hírösszefoglaló

2012. április 01., 11:562012. április 01., 11:56

Schmitt Pál a rádióinterjúban méltatlannak nevezte az őt ért támadásokat, amelyek szerinte nemcsak a személye, hanem a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét is aláássák. „Hiszen akárhogy is, az ország megválasztott első embere vagyok, aki az ország egységéért, a demokrácia működésért, az alkotmányosság őrzéséért felel” – fűzte hozzá.

Kiemelte, nem szabad elfelejteni, a plágiumügy abból indult ki, hogy „egy blogger” bejelentette: a kisdoktorija körül „valami nem volt rendben”. „Én meg úgy gondoltam, hogy rendben volt” – mondta.

Arra is kitért: méltatlannak tartja, hogy húsz évvel ezelőtti kisdoktori értekezésével kapcsolatban lemondásra szólítják fel, és „az ország rossz hírét keltik”, noha a mostani ügynek semmi köze sincs az államfői funkciójához. „Anélkül, hogy az ártatlanság vélelmét megkaptam volna, mindennek kikiáltottak” – mondta.

A Semmelweis Egyetem szenátusának a kisdoktori cím visszavonásáról szóló döntését úgy értékelte: „gyakorlatilag a tudomány saját magát korrigálta”. „Ha húsz évvel ezelőtt tévedett a tudomány, mert nem hívta fel a figyelmemet bizonyos hiányosságokra, azt most a szenátus kijavította. Hogy úgy mondjam, önmaguk között 1:1 a meccs, csak sajnálom, hogy ennek én voltam a szenvedő alanya, hogy rólam szólt, az én becsületemről, az én eljárásomról a dolog” – fogalmazott.

Schmitt Pál azt mondta, elfogadja kisdoktori címének visszavonását, de azt szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza. „Talán lesz valaki, talán lesz egy ügyvéd, aki utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a Magyar Akkreditációs Bizottságot” – mondta. „Milyen alapon vették át (Réthelyi Miklós) miniszter úrtól a lezárt borítékot, nem hívták fel a figyelmét arra, hogy először az akkreditációs bizottságnak kell vizsgálni” az ügyet? – tette fel a kérdést, jelezve ugyanakkor, nem akar pereskedni az egyetemmel.

Arra a kérdésre, kinek akar bizonyítani azzal, hogy hetvenévesen PhD-dolgozat írásába kezd, úgy válaszolt: önmagának és azoknak is tartozik ezzel, akik idáig bíztak benne. Mint mondta, nem fogadja el, hogy csorba esett a húsz évvel ezelőtt megírt dolgozatán, ezért ír „egy másikat”.

A riporter felvetésére arról is beszélt: lehet, hogy jobb lett volna, ha korábban lemond kisdoktori címéről. „Visszaadni vagy felfüggeszteni, mindenféle megoldás lett volna, mert az e körüli vita megosztotta a magyar társadalmat (...), holott a feladatom az egységen való fáradozás” – magyarázta, hozzátéve, azért nem adta vissza címét, mert bízott az igazában, abban, hogy megerősíti az egyetem tényfeltáró bizottsága.

Kitért arra is, fair play-díjas olimpiai bajnok vívóként nem szokott hozzá az „oldalról és hátulról jövő” támadásokhoz, de kiáll az igazáért.

Azzal kapcsolatban, hogy lemondásra szólították fel, úgy fogalmazott: nincs oka lemondani, s ebben szerinte a tényfeltáró bizottság jelentése is megerősítette. Az egyetem mégis „valamilyen szakmai-etikai hivatkozással a Semmelweis (Egyetem) szerintem helytelenül, elvette a fokozatomat” – tette hozzá, azzal együtt, hogy a szenátus csak a Testnevelési Egyetem húsz évvel ezelőtti hibáját javította ki.

Arra a kérdésre, most, a döntése után megkönnyebbült-e, nemmel válaszolt. Elmondta, úgy látja, elvadultak a személyét érő támadások, például ha uszodába vagy étterembe megy, körülveszik, bekiabálnak, hogy miért nem mond le, ám szerinte nem tudják megindokolni, hol követett el komoly hibát. „Nincs érvanyaguk. Ha ebbe kapaszkodnak (...) a kisdoktori dolgozatba, az kevés, most már ők is tudják” – jelentette ki.

Zárásként azt mondta, nem hagyja, hogy miután egész életében feddhetetlenségre törekedett, úgy emlékezzenek rá az emberek, mint akit egyszer csaláson kaptak. „Be fogom bizonyítani, hogy egyetlenegyszer sem, ez becsületbeli ügy” – jelentette ki. Hozzátette, politikai támadások érték, de nem mutat gyengeséget és nem roppan bele a rá nehezedő nyomásba.

Schmitt Pált csütörtökön külföldi útja alatt a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta az 1992-ben a Testnevelési Egyetemen megszerzett kisdoktori címétől. Az egyetem rektora a döntést azzal indokolta, hogy a kisdoktori értekezés – mivel nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul – nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

Az egyetem tényfeltáró bizottságának a disszertációval kapcsolatos jelentését a Semmelweis Egyetem rektora kedden elküldte a nemzeti erőforrás miniszternek tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából, Réthelyi Miklós viszont illetékesség hiányára hivatkozva olvasatlanul visszaküldte. Ezután foglalt állást az egyetem doktori tanácsa, majd döntött az intézmény szenátusa az államfő doktori címének visszavonásáról.

Schmitt a közmédiának péntek este adott interjújában reagált első ízben címének visszavonására. A tévéinterjúban közölte: nem mond le a köztársasági elnöki tisztségéről, és „nem esett jól” neki, hogy az egyetem szenátusa anélkül fosztotta meg kisdoktori címétől, hogy őt megkérdezte, meghallgatta volna. Bejelentette: PhD-dolgozat írásába kezd, és hetvenévesen is bebizonyítja, hogy a jelenlegi, szigorú kritériumoknak megfelelve is képes megszerezni a doktori címet.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés