Hirdetés

Sárral és székekkel dobálták az árvízkárosultak a rendőröket, több mint 130 ezren tüntettek Spanyolországban

Megrohamozták a városházát,  a tüntetők gyilkosoknak nevezték a regionális vezetőket •  Fotó: Carlos Mazón / X

Megrohamozták a városházát, a tüntetők gyilkosoknak nevezték a regionális vezetőket

Fotó: Carlos Mazón / X

A lakosság szerint a hatóságok későn és hibásan kezelték az árvízhelyzetet Spanyolországban, ezért körülbelül 130 ezren tüntettek Valenciában. A tömeg sárral, székekkel és tárgyakkal dobálta meg a rendőrséget, és megrohamozta a városházát is – írta az MTI.

Krónika

2024. november 10., 13:452024. november 10., 13:45

Hatalmas tömegek tüntettek Valenciában a közelmúltban bekövetkezett halálos árvizek hatóságok általi kezelése ellen, és Carlos Mazón regionális vezető lemondását követelték. Spanyol hírügynökségek, köztük az Efe is egy kormányzati szervet idézve azt állította, hogy szombaton 130 ezer ember vonult az utcára: a tüntetők azt skandálták, hogy „mi sárral, ti vérrel vagytok bemocskolva”.

Több mint 220 ember halt meg az áradásokban, amelyeket a Valenciát és a szomszédos tartományokat októberben sújtó özönvízszerű esőzések okoztak. Nyolcvan embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. Emberek ezrei vesztették el otthonukat, és az utcákat sok helyen még mindig sár és törmelék borítja.

Hirdetés

A tüntetők azzal vádolták a helyi hatóságokat, hogy túl későn adtak ki árvízriasztást. A tüntetések vége felé a feldühödött tüntetők összecsaptak a rendőrséggel. A képek szerint a valenciai városházát sárral kenték össze, a Reuters hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a tüntetők székeket és más tárgyakat dobáltak. A város polgármestere, María José Catalá képeket tett közzé a közösségi médiában a betört ablakokról, és egy videót, amelyen fáklyatűz és füst is látható, majd hozzátette: „A vandalizmus nem megoldás.” Valencia városi tanácsa elítélte a „vandalizmust”, mondván, hogy a várost is sújtotta az árvíz.

Múlt héten a spanyol királyt és királynőt is sárral és más tárgyakkal dobálták meg a dühös tüntetők, amikor a pár Paiporta városába látogatott, amelyik az egyik legsúlyosabban érintett település. Pedro Sánchez miniszterelnökre is tárgyakat dobáltak, akit gyorsan evakuáltak a helyszínről.

korábban írtuk

Rárontottak az áradások helyszínére látogató spanyol királyra és kormányfőre a feldühödött károsultak (VIDEÓ)
Rárontottak az áradások helyszínére látogató spanyol királyra és kormányfőre a feldühödött károsultak (VIDEÓ)

Spanyolországban dühös tömeg fogadta és megdobálta vasárnap az özönvízszerű esők okozta áradások helyszínére látogató közjogi méltóságokat.

Spanyolországban a katasztrófaelhárításért a regionális kormányok felelősek, de további forrásokat kérhetnek a madridi központi kormánytól. A spanyol meteorológiai hivatal október 25-től viharjelzéseket adott ki a régióra, de a valenciai hatóságok csak órákkal az áradás kezdete után adtak ki riasztást a mobiltelefonokra.

A vészhelyzetekért felelős helyi tanácsos azóta elismerte, hogy nem tudott a telefonos riasztási rendszerről.

Ezt súlyosbítja, hogy a helyi média beszámolója szerint az áradások kezdetekor Mazón egy újságíróval ebédelt, és csak helyi idő szerint este hét órakor érkezett meg a vészhelyzeti koordinációs értekezletre.

A valenciai áradást egy DANA-jelenség okozta – amikor a meleg, nedves levegő hideg levegővel találkozik, és instabil időjárási rendszert hoz létre. A tudósok szerint a felmelegedő éghajlat súlyosbította az árvizeket.

korábban írtuk

Spanyolországi áradások: további két román állampolgár halálát erősítették meg
Spanyolországi áradások: további két román állampolgár halálát erősítették meg

További két román állampolgárt is azonosítottak a spanyolországi áradások halálos áldozatai között – tájékoztatott szombaton a külügyminisztérium a spanyol hatóságoktól származó információkra hivatkozva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
2026. november 05., csütörtök

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL
Hirdetés
Hirdetés