Románia: probléma a gyerekkereskedelem

A gyermekkereskedelem továbbra is jelentős probléma marad Romániában annak ellenére, hogy az ország jövő év január 1-jétől csatlakozik az Európai Unióhoz – figyelmeztetett tegnap az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Pierre Poupard, az UNICEF romániai képviselője szerint fennáll annak a veszélye, hogy Románia az ukrán, szerb és moldovai gyermekkereskedő-hálózatok központjává, sőt úti céljává válik.

Gazda Árpád

2006. november 16., 00:002006. november 16., 00:00

Hiába tett Bukarest erőfeszítéseket a gyermekkereskedelem felszámolására az uniós csatlakozási folyamat során, „a gyermekkereskedőkre és azok ügyfeleire vonatkozó törvényeket nem alkalmazzák kellő szigorral az országban” – nehezményezte Poupard genfi sajtónyilatkozatában. Románia várhatóan továbbra is a gyermekkereskedelem nyugat-európai felvevő piacainak egyik fő ellátója marad. A probléma hátterében a szegénység, valamint a gyermekvédelmi törvények nem megfelelő betartása mellett a pedofília és prostitúció piacának nyugat-európai „fogyasztói” állnak. A romániai emberkereskedelemnek 2005-ben hivatalosan 2551 áldozata volt, köztük 366 gyermek. Az UNICEF képviselője elmondta, hogy a statisztikai adatok csak „a jéghegy csúcsát” mutatják, hiszen a gyermekkereskedelmi ügyekben olykor maguk a szülők is cinkosok, így több esetben nem érkezik hivatalos bejelentés a hatóságokhoz. n mti

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard