
Nyereség. Andrei Muraru nagykövet szerint Románia számára már az is előnyös, hogy az államfő csak megfigyelőként lesz ott a Béketanács ülésén
Fotó: Twitter/X/Andrei Muraru
Románia számos módon profitálhat abból, hogy Nicușor Dan elnök részt vesz a Donald Trump által kezdeményezett Béketanácsban, annak ellenére, hogy az ország kezdetben csak megfigyelői státuszban lesz jelen – jelentette ki Románia amerikai nagykövete, Andrei Muraru.
2026. február 17., 11:262026. február 17., 11:26
A nagykövet hétfőn az Antena 3 hírcsatornának beszélt arról, milyen előnyök származhatnak Románia számára a részvételből.
– mondta Muraru.

Románia szívesen látná, ha a gázai övezetben a békefolyamat gyümölcsöző eredményeket hozna – jelentette ki Eugen Tomac tiszteletbeli elnöki tanácsadó, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője.
A diplomata pontosította, hogy a megfigyelői státuszt nem a román fél „találta ki”, hanem a kezdeményezés szervezői erősítették meg, és ez magában foglalja a találkozókon és az eljárásokban való részvételt, de szavazati jog nélkül. Ugyanakkor a megfigyelők hozzáférése változhat, mivel a kezdeményezés szabályai szerint Trump elnök a saját
belátása szerint megfelelő feltételek mellett hívhat meg résztvevőket.
Muraru azt is elmondta, hogy
Hozzátette, hogy Nicușor Dan kétoldalú találkozón is részt vehet Donald Trumppal a Fehér Házban, amelyről a részletek véglegesítése után adnak hírt.

A Béketanács tagállamai több mint 5 milliárd dollárt ajánlottak fel a Gázai övezet újjáépítésére, valamint humanitárius segítségként – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
„Az elnök washingtoni látogatásának célja a Béketanács alakuló ülésén való részvétel, és nem kértek kétoldalú látogatást. Természetesen szinte hetente tárgyalunk a Fehér Házzal az elnök várható látogatásáról. Elmondhatom, hogy az elnök látogatásának esélye megvan, mert az elmúlt 30 évben minden román elnöknek legalább egyszer lehetősége volt meglátogatni a Fehér Házat” – mondta.
Ugyancsak az Antena 3 műsorában Geoană elmondta, hogy a román elnöknek „kötelessége” mandátumának kezdetén megerősíteni a privilegizált kapcsolatot az Egyesült Államokkal.
Azt is elmondta, hogy Romániának ki kell használnia a meglévő lehetőségeket és „ki kell játszania stratégiai kártyáit”, hogy profitálhasson a változó globális gazdasági rendszerből, amely az AI-ra és a ritkaföldfémekre fog összpontosítani.

Nicușor Dan Washingtonba utazik, hogy részt vegyen a Donald Trump által kezdeményezett Béketanács ülésén. A román államfő erről vasárnap tett bejelentést a Facebookon. Románia megfigyelői minőségben lesz jelen.
Mint arról beszámoltunk, Trump elsősorban a Gázai övezet problémájának megoldására hozta létre a Béketanácsot, de hosszú távon egyéb nemzetközi konfliktusok rendezésére is alkalmasnak tekinti.
Számos nyugati ország ugyanakkor ódzkodik részt venni benne, mert azt az ENSZ alternatívájának tekinti.
Magyarország azon európai országok közé tartozik, amelyek azonnal csatlakoztak a tanácshoz, és az alapító dokumentum aláírói között van.
Biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor győzni fog. Ez a terv – szögezte le J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatásán kedden a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett kedden délelőtt JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és felesége, Usha Vance.
Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be.
Az amerikai haderő mintegy százötven repülőgépe és több száz katonája, köztük a különleges erők egységei vettek részt az Irán fölött lelőtt vadászrepülőgép legénységének kimentésére indított két akcióban a hétvégén – közölte Donald Trump hétfőn.
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán. A külhoni magyarok is részt vehetnek a hungarikum pályázatokon.
Az elmúlt napokban látványosan felgyorsult az üzemanyagok drágulása Európában: Németországban húsvét után történelmi csúcsra emelkedtek az árak.
Donald Trump amerikai elnök a jelek szerint új határidőt szabott Iránnak a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására: amerikai idő szerint vasárnap délután a közösségi médiában azt írta: „Kedd, este 8 óra keleti idő szerint!”
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés – jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség igazgatója.
Terroristaakciónak nevezte a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakasza közelében talált nagy erejű robbanóanyag elhelyezését a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap.
szóljon hozzá!