
Mit kapnak helyette? Románia alkut folytat az Egyesült Államokkal arról, mivel váltják ki az Ukrajnának átadandó Patriotot
Fotó: wikipedia.org
Bár Románia úgy döntött, átad egy Patriot rakétavédelmi üteget Ukrajnának, erre kormányzati források szerint addig nem kerül sor, amíg meg nem kap helyette egy ugyanolyan képességű rendszert.
2024. június 24., 14:072024. június 24., 14:07
Mint arról beszámoltunk, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtökön döntötte el, hogy teljesíti Kijev és Washington kérését, és átad egy üteget Ukrajnának. A közleményben ugyanakkor rögzítették, hogy ennek feltétele is van: hogy a szövetségesek adjanak helyette egy új rendszert. A Digi 24 hírcsatorna most azt közölte, hogy Románia addig nem is adja át a Patriot-üteget az ukránoknak, amíg meg nem kapja az azt kiváltó fegyverrendszert.
Az értesülések szerint ez volt a feltétele annak, hogy a védelmi minisztérium áldását adja az üteg átadásába, miután – mint arról beszámoltunk – ellenezte az ukrán és amerikai kérés teljesítését. Ennek nyomán most alkufolyamat kezdődött a román és az amerikai kormány között arról, hogy milyen rendszerrel pótolják a román Patriotot.
mivel ez az egyik legütőképesebb, akár száz kilométerre levő ballisztikus rakétákat, repülőgépeket vagy helikoptereket is képes lelőni, és az ukrajnai háborúban is bizonyította a hatékonyságát.
Ugyanakkor Washington éppen a héten döntött arról, hogy „eltéríti” a más országok által megrendelt Patriotokat, és Ukrajnának szállítja le őket, mivel az orosz agresszió sújtotta országnak nagyobb szüksége van rájuk.
Hasonló képességekkel bír a francia MAMBA rendszer, amit Románia szintén elfogadhatónak tekint, és amelyből egy már működik Romániában, a Konstanca megyei Midia-fok közelében állomásozó francia egységek üzemeltetik.
Felmerülhet még a norvég-amerikai közös fejlesztésű NASAMS is, amelyet azonban Bukarest fanyalogva fogadna, mivel legfeljebb 60 kilométeres a hatótávolsága, és hasonló okokból nem szívesen fogadnák a német IRIS-T-t sem, amelynek hatótávolsága csupán 40 kilométer, bár zajlik az ennél nagyobb hatótávolságú változat fejlesztése.
Mint arról beszámoltunk,
Iohannis washingtoni, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott tárgyalásai után beszélt arról, hogy a washingtoni és kijevi felkérés nyomán Románia fontolóra veszi egy Patriot-rendszer átadását, azonban fontos szempont, hogy Románia nem maradhat légvédelem nélkül.
„Semmilyen körülmények között nem fogadom el, hogy Románia rakéta- és légvédelem nélkül maradjon. Végül is, ha valamiről lemondunk, akkor Romániának valamit kapnia kell cserébe, másképp nem fog megtörténni” – hangsúlyozta.
Marcel Ciolacu miniszterelnök közölte, az ügyet megvitatják a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), de például Angel Tîlvăr védelmi miniszter ellenzi, hogy Románia lemondjon a rendszerről.
Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – aki korábban négycsillagos tábornokként a román hadsereg vezérkari főnöke volt – emlékeztetett: maga Klaus Iohannis is arról beszélt az Egyesült Államokban, hogy Ukrajna kérését a CSAT fogja majd elemezni. Szerinte „a műveleti helyzet alakulása” mellett attól is függ az egyik Patriot-rendszer átadása Ukrajnának, hogy mit kap ezért cserében Bukarest.
Mint ismeretes, Románia négy Patriot rakétavédelmi rendszert vásárol csaknem 4 milliárd dollár értékben az Egyesült Államoktól, amiről 2017-ben állapodott meg Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök Washingtonban.
Blinken köszönetet mondott Romániának a Patriot átadásáért
Köszönetet mondott Antony Blinken amerikai külügyminiszter Romániának, amiért az ország vezetése úgy döntött, átad egy Patriot-üteget Ukrajnának. Blinken pénteken Washingtonban román kollégájának, Luminița Odobescunak személyesen tolácsolta országa köszönetét, miután aláírták az orosz dezinformáció elleni közös fellépésről szóló megállapodást.
„Különösen hálásak vagyunk Iohannis elnök úrnak és vezetőségének, amiért gondoskodnak arról, hogy a szövetség helyesen határozza meg prioritásait. Figyelemre méltó az, amit Románia az első naptól kezdve tett, biztosítva, hogy Ukrajna megkapja a szükséges támogatást ahhoz, hogy szembeszálljon az agresszióval. És ez a megközelítés a mai napig folytatódik a Patriot rakétavédelmi rendszer adományozásával, amelyre Ukrajnának feltétlenül szüksége van. Nagyon hálásak vagyunk” – mondta Blinken.

Klaus Iohannis román elnök kiszáll a NATO főtitkári tisztségéért zajló küzdelemből – ezt ő maga jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
szóljon hozzá!