Hirdetés

Románia: Cigányföld – olasz gúnyműsor borzolja a kedélyeket

Miután néhány hónappal ezelőtt francia humoristák választották kabarétréfa témájául az országban élő romániai romák helyzetét, a hétvégén egy olasz szatirikus műsor foglalkozott az Itáliában élő romániai cigányokkal, bűnözőknek nevezve őket. Az eset – akárcsak a párizsi – ezúttal is heves bírálatokat és rasszizmusra vonatkozó vádakat vont maga után román részről.

Hírösszefoglaló

2011. november 13., 16:002011. november 13., 16:00

Ezúttal egy rádióadás „verte ki a biztosítékot”, amelyet egy Alan Caligiuri nevű műsorvezető szerkeszt. A Lo Zoo (Az állatkert) című műsorban, amely a Radio 105 nevű csatornán fut, egy Zlatan, a cigány nevű személyről van szó, akit mocsokban élő, drogkereskedő, tolvaj, védelmi pénzt szedő, prostituáltak futtatásával és gyerekkereskedelemmel foglalkozó egyénként mutatnak be.

Emellett egy olyan dal is elhangzik, amelyben Romániát Zingaria, azaz Cigányföld néven emlegetik. A dalban a főhőst a környezetét késsel rettegésben tartó személyként írják le, a romániai bevándorlókat pedig rablóként írja le. Az Olaszországban élő románok  érdekvédelmi szervezete felháborodásának adott hangot a rádióműsor miatt.

„A Zlatan, a cigány szatirikus műsor rasszista, és a közösségünkkel kapcsolatos legundorítóbb sztereotípiákra épít” – áll az itáliai románok képviseletének közleményében. A szervezet éppen ezért arra készül, hogy az olasz diszkriminációellenes hatósághoz forduljon.

A műsort elítélte Róma polgármesterének egyik tanácsosa, Federico Rocca is, aki szerint a rádióban sugárzott dal az összes, Romániából érkezett bevándorlóval szemben diszkriminatív, a legtöbbjükre ugyanis nem jellemzőek az abban elhangzottak.

Bírálta a rádióműsort Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki elítélte a román állampolgárokkal kapcsolatos negatív utalásokat. „Bár paródiáról van szó, a román állampolgárokkal szemben alkalmazott negatív klisék alaptalan általánosításnak minősülnek, és annál inkább elítélendők, hogy az ilyen sztereotípiák médiában történő népszerűsítése az egész román közösséggel szembeni diszkriminációra sarkallhat” – szögezte le közleményében a külügyminiszter, aki megköszönte a római illetékesek és a helyi román közösség gyors reakcióját, és úgy értékelte, az olaszországi román közösség kellőképpen integrálódott az ottani társadalomba, és fontos szerepet játszanak az olasz gazdaság fejlődésében. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés