Román repülőgépekkel terveztek merényletet Nagy-Britannia ellen?

Eltérített román repülőgépekkel tervezett merényletet Kálid Sejk Mohamed a londoni Heathrow repülőtér ellen – állítja Pervez Musarraf pakisztáni elnök önéletrajzában, amelyből a brit The Times című napilap ragadott ki részleteket. A hamarosan New Yorkban piacra kerülő könyv szerzője szerint Kálid Sejk Mohamed – akit többek között a 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrormerényletek értelmi szerzőjének tartanak – kelet-európai repülőgépeket akart eltéríteni, hogy becsapódásukkal fontos nagy-britanniai repülőtereket robbanthasson fel.

2006. szeptember 26., 00:002006. szeptember 26., 00:00

Mohamed főként a cseh, horvát, lengyel, szlovák, máltai és román légitársaságok repülőit szemelte ki, ugyanis arra számított, hogy ezekben az országokban felszínesek a biztonsági intézkedések. A terroristák a leszállás előtt vették volna át a repülőgépek irányítását, amelyeket a londoni Heathrow repülőtér várótermébe, illetve üzemanyagraktárába irányítottak volna. Pervez Musarraf szerint az al-Kaida terrorszervezethez tartozó Kálid Sejk Mohamed kizárólag európai szélsőséges muzulmánokat választott ki, a 2002-re tervezett merényletet azonban ismeretlen körülmények között meghiúsították. A merénylet szervezőjét 2002. februárjában Pakisztánban letartóztatták, és halálra ítélték. Mohamedet jelenleg egy pakisztáni városban, Karacsiban tartják fogva. Mohamed azon foglyok közé tartozik, akiket a pakisztáni hatóságok jelentős pénzösszegért adtak át az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA).
Az elnök arról sem számol be, hogy a CIA mennyit fizetett a kiszolgáltatott 369 fogolyért, akiket titkos börtönökben őriznek. Az amerikai törvények azonban tiltják ezt az eljárást, az Egyesült Államok igazságügyi osztályának szóvivője pedig felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a CIA feltehetően több millió dollárt fizetett az iszlámábádi kormánynak. A szóvivő szerint kormányokat nem, csak magánszemélyeket illet jutalomdíj azért, hogy terroristák nyomára vezető információt szolgáltatnak az amerikai hírszerzésnek. Musarraf feltárásai a pakisztáni titkosszolgálatok aggodalmát váltották ki, attól tartanak, hogy a közeljövőben megromolhat a kapcsolatuk a brit hírszerző szolgálatokkal. Az államfő ugyanis beszámol arról, hogy az egyik fogva tartott terrorista korábban az MI6 brit titkosszolgálat ügynöke volt. Omar Sejket az MI6 besúgónak szervezte be, majd a balkáni térségbe küldte azzal az utasítással, hogy épüljön be muzulmán szervezetekbe. Omar Sejk azonban félrevezette az MI6-ot, és 2002-ben részt vett egy angol újságíró elrablásában és meggyilkolásában. A terroristát halálra ítélték, és jelenleg őt is egy pakisztáni titkos börtönben tartják fogva. Pervez Musarraf egyébként az Egyesült Államokban tartózkodik, a napokban George W. Bush amerikai államfővel és Hamid Karzaj afgán elnökkel tárgyal az afaganisztáni tálib felkelők leverésének módszereiről.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök