
Fotó: Origó.hu/AFP/Pau Barrena
A rendőri intézkedés befejezése és a hatóságok távozása után szavazni kezdtek a Barcelona melletti Sabadell kijelölt iskolájában vasárnap délelőtt a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett katalán függetlenségi népszavazáson.
2017. október 01., 11:552017. október 01., 11:55
2017. október 28., 11:262017. október 28., 11:26
Még másfél órával korábban az iskola bejárata előtt a földre ülve tiltakoztak a referendum támogatói, a rendőrség egyenként vezette el őket, volt, akit elcipeltek – számolt be az MTI.
Az épület bezárt üvegajtaját ezután kalapáccsal törték be, majd megkezdték az intézkedést odabent, a szavazásra előkészített urnák, szórólapok megkeresését és összegyűjtését, miközben az emberek odakint az utcán tiltakoznak.
Korábban rohamrendőrök zárták el a bejáratot több szavazóhelyiségnél Katalóniában vasárnap reggel, és volt, ahol erő alkalmazásával távolították el az összegyűlt tömeget, hogy megakadályozzák az alkotmánybíróság által felfüggesztett voksolást.
A Sant Julia de Ramis nevű település sportcsarnoka előtt – amely Carles Puigdemont katalán elnök kijelölt szavazóköre – az akció közben többeket félrelöktek vagy a földre nyomtak.
Miután hátrább szorították az embereket a bejárattól, rendőri kordont vontak az épület elé. A bejáratnál parkol egy traktor is, amelyet a referendum támogatói állítottak oda, az esemény biztosítására. A hatóságok odabent megkezdték a szavazásra előkészített urnák, szórólapok összegyűjtését.
Feszült volt a helyzet a barcelonai Ramón Llull nevű iskola előtt is. A rendőrök pajzsaikkal igyekeztek hátrább szorítani az embereket. A tömeg többször is nekifeszült a rendőrsorfalnak, majd feltartott kézzel skandálta:
A két oldal egy ideig farkasszemet nézett egymással, de a szembenállás rövid idő után megszűnt.
Néhány szavazóhelyiségnél viszont meg tudták kezdeni a voksolást reggel 9 órakor, de a hatóságok sorra járják az intézményeket, és igyekeznek véget vetni a referendumnak.

Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson – jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Barcelonában.

A spanyol kormány katalóniai megbízottja bejelentette, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét, teljes mértékig lehetetlenné téve a népszavazás megtartását.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!