2012. február 20., 13:462012. február 20., 13:46
A felmérésben résztvevők 37,1 százaléka tartotta a leginkább hiteles szlovákiai politikusnak Robert Ficot, a legerősebb ellenzéki párt a baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét. A hitelességi lista második helyét a jobboldali konzervatív Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) jelöltjeként kormányra került Iveta Radicová miniszterelnök asszony foglalta el 18,2 százalékkal. A harmadik helyet Ivan Gasparovic szlovák államfő szerezte meg 14,3 százalékkal.
A közvélemény-kutatás készítői a „Mely politikusok okozzák a legnagyobb gondokat és rontják leginkább a politika színvonalát Szlovákiában” kérdést is feltették a felmérésben résztvevőknek. A legtöbb negatív besorolást 52,6 százalékkal Mikulás Dzurinda kétszeres exkormányfő, az SDKÚ-DS elnöke kapta. A második helyen 34,4 százalékkal Ján Slota, a szlovák politikai spektrum jobb szélén elhelyezkedő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője végzett. A harmadik helyet 21,1 százalékkal - az egyidejűleg a leghitelesebb politikusnak tartott - Robert Fico szerezte meg.
A február 7. és 12. között készített felmérésben 1128 megkérdezett vett részt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.