„Rétről” főzött különlegességek egyedi zamatú borokkal

– A horvátországi elismerés protokollárisnak mondható, vagy valós véleményt takar?
– Sokat tanulhatunk szomszédainktól az országimázs építése terén. Tisztában vannak azzal, hogy nemzeti jövedelmük negyede a turizmusból származik, s ezért tervszerűen formálják a róluk alkotott képet. Magam is minden segítséget megkaptam könyvem megírásához, amely végül ötezer példányban talált gazdára. A kötetnek jelentős visszhangja volt Horvátországban is, talán ennek köszönhető a magas szakmai elismerés, az Aranytoll díj.
– Korábban említette felvidéki gyökereit, Erdélyhez fűzik-e rokoni szálak?
– Nagymamám bánsági. Gyermekkoromban sokat mesélt ezekről a tájakról, az anyaországtól elszakadt vidékről, a kettős megosztottságról. Ráadásul Bánság két országhoz is tartozik, Romániához és Szerbiához. Az előbbi országrészt személyesen csak most ismerhettem meg.
– Magyarországon népszerű műsorvezető, útja során ismerősként fogadták Erdélyben is?
– Már a Tv2-s időszakom alatt megszoktam, hogy szinte hazamegyek Erdélybe. Akkor a legnépszerűbb műsorokat – félig legális úton – kazettára másolva terjesztették az ottani stúdiókban. Meggyőződésem, hogy televíziónk nézettsége meghaladja a hivatalosan publikált adatokat, s a nézettség a határon túl is megegyezik a hazaiéval. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de amikor esténként a Híradóban a műsort vezetem, akkor tizenötmillió magyarhoz szólok.
– Erdélyben lehet-e európai szintű gasztronómiáról beszélni, amikor évtizedekig az alapvető létszükségleti cikkekhez is nehezen tudtak hozzájutni?
– Európai szintűről semmiképpen. De Isten mentsen meg minket attól, hogy az olaszok által vezényelt egyenkonyha e tájra is rányomja a bélyegét. Erdélyben jelentős a hagyományok szerepe, s a konyha különös bája, hogy szinte a „rétről” főznek. Friss árukból készítik a legjobb fogásaikat, s nem konzervből, fagyasztott hozzávalókból. Viszont a tálaláson mindenképpen kell javítani, ez vonatkozik az étterem tisztaságára, a modern konyhai eszközökre, a felszolgálás színvonalára. Külön kitérek a propagandára, az erdélyi konyha hírét jobban el kellene vinni a világba.
– Ménesi kadarka, zsidvei rizling, ismert borok már itthon is. Tudja folytatni a sort?
– Érmelléki, szászmedgyesi, gyulafehérvári, nagyenyedi borokkal. Az erdélyi borászat kettészakadt. Az egyik oldalon a román pénzemberek által finanszírozott, jó minőségű, azonos technológiával készülő tömegborok állnak. Ezzel kapcsolatban ugyanaz a véleményem, mint amit a gasztronómiánál elmondtam. A másik oldalon pedig, másfél hektáron, a napi tizennyolc órát dolgozó kézművestermelőket láthatjuk, akiknek nincs elég tőkéjük a palackozásra, energiájuk a népszerűsítésre. Az ő boraiknak még megvan az egyedi zamata, de munkájuk elismertsége még várat magára.
– Ha távolba szakadt hazánkfiai érkeznének Önhöz, s gasztronómiai jártasságát ismerve egy igazi erdélyi ínyencmenü elkészítését kérik. Mi lenne a terített asztalon?
– Az oroszhegyi szilvapálinka mellé hidegtál dukál, szalonnával, szeletelt kolbásszal, savanyúságként cikakáposztával. Ezt követné a málélisztben forgatott pisztráng. A levesek kedvelőjének egy pacalcsorbát készítenék. Nem hagyhatjuk ki a töltött káposztát, kolbásszal, füstölt hússal dúsítva, s ha még valaki ezután is tud ételre nézni, annak túrós palacsintával kedveskednék. Borból, a fentiekben leírtak közül választanék. Ha másnapig maradnának, akkor felütném a könyvemet, s írott emlékeim között kutatnék... Csermák Zoltán