Hirdetés

Répás Zsuzsanna: az idei év a cselekvésről szólt a nemzetpolitikában

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint az idei év a cselekvésről szólt a nemzetpolitikában. Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott évértékelő interjúban arról is beszélt, hogy a magyarságot ért jogsértések ellen határozottan fel kell lépni, és az állampolgárságuktól megfosztott felvidékieknek minden segítséget megad a magyar kormány. Megjegyezte: Szlovákiával messze nem olyan rossz a viszony, mint amit az állampolgársági ügyek mutatnak.

MTI

2011. december 27., 11:052011. december 27., 11:05

A helyettes államtitkár a Szlovákiában kialakult helyzetről azt mondta: az elmúlt másfél évben nagyon komoly változások következtek be, elindult a párbeszéd, és minden szinten folyamatosak a konzultációk. Nagyon sajnálják ugyanakkor, hogy az utóbbi időben az állampolgársági ügyekben olyan megdöbbentő események történtek, amelyről azt gondolták, két uniós állam között nem fordulhat elő - mondta, és megjegyezte: a szlovák állampolgársági törvény módosítása szerepel a kormányprogramban, és ígéretet kaptak, hogy senkit nem fognak azért megfosztani állampolgárságától, mert felvette a magyart.

Répás Zsuzsanna szerint a szlovák fél részéről átadott szerződéstervezet nem elfogadható, abban például az szerepel, hogy az állampolgárságra vonatkozó adatokat kölcsönösen átadják. Magyarország ilyen adatokat azonban senkinek nem fog kiadni - szögezte le ismét.

A helyettes államtitkár hozzátette: a jogi helyzet is abszurd, ellentmondások vannak a szlovák jogrendszeren belül a törvény és az alkotmány között. Megjegyezte: Szlovákia nem tagadja a kettős állampolgárság intézményét, hiszen a magyar törvényhez hasonló módon adott állampolgárságot és szavazati jogot a határon túli szlovákoknak, sőt most is lehet például Szlovákiában dolgozva kettős állampolgárságot szerezni. Egyértelmű, hogy a lakosság egy csoportja, a magyarok ellen irányul a szlovák ellenszabályozás, ami diszkriminatív - mutatott rá. Kiemelte: az érintettekkel folyamatosan kapcsolatban vannak, és számukra minden segítséget megadnak. Hozzátette: ugyanakkor egyértelműen az a megoldás, ha a szlovák fél visszavonja a diszkriminatív passzust.

Kitért arra is, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének örülnek. Mint mondta, a plurális demokrácia alapja, hogy vannak különböző politikai nézetek, és ezek hallathatják hangjukat. Hozzátette: a magyarság hatékony érdekképviseletének megvalósításához ugyanakkor összefogásra van szükség. Abban bíznak, hogy a politikai felek megtalálják az összefogás módját, hiszen bár vannak ellentétek, de nem olyan helyzet, hogy a párbeszéd lehetetlen lenne.

Hozzátette: a jövő év nagyon mozgalmas lesz nemzetpolitikai szempontból, minden szomszédos országban választások lesznek. Szeretnénk elkerülni, hogy a magyar kártyát kijátsszák, ugyanakkor számítani lehet arra, hogy ezt elő fogják venni egyesek - mondta Répás Zsuzsanna.

Kiemelte: a jogsértések ellen fel kell lépni, a \"látszat jó viszony\" kedvéért kisebbségi jogsértéseket eltűrni nem szabad. Ez elfogadhatatlan, és nem is vezet eredményre, ezt megmutatta az elmúlt nyolc év is - mondta.

Szólt még arról, hogy az oktatás-nevelési támogatások azokhoz az erdélyi igénylőkhöz is megérkeznek a jövő év elején, akik eddig nem kapták meg.

Az idei évhez hasonlóan várhatóan mintegy 13 milliárd forintból gazdálkodhat a terület, a Határtalanul! program keretében jövőre is 17 ezer diák utazhat osztálykirándulás során határon túli magyar területekre, a költségvetési támogatási keret továbbra is 500 millió forint lesz. Répás Zsuzsanna úgy fogalmazott: ha sikerül megőrizni a támogatásokat a jelenlegi gazdasági helyzetben, az komoly eredmény. Szeretnék a rendelkezésre álló forrásokat minél hatékonyabban és koncentráltabban felhasználni.

A helyettes államtitkár azt mondta, hogy míg a tavalyi esztendő a szemléletváltásról, az alapok lerakásáról szólt, az idei év már a cselekvésről. Kifejtette: elkezdődött az új támogatáspolitikai rendszer működtetése, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén új kritériumrendszert fogadtak el a nemzeti jelentőségű intézmények támogatására. A határon túli szervezetektől beérkeztek a javaslatok, hogy mely intézmények kerüljenek be ebbe a programba, ezeket most dolgozzák fel, a lista év elejére készülhet el.

Répás Zsuzsanna hozzátette: folyamatban van a háttérintézmények kiépítése, létrejött a Magyarság Háza. Azt szeretnék, ha ez komplex kulturális központ lenne, ahol folyamatosan kínálnának magyarsággal kapcsolatos programokat, helyt adnának kiállításoknak, és pedagógiai módszertani központként is működne, segítséget nyújtva a Határtalanul! osztálykirándulások megszervezéséhez. Megalakult a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is, mint a helyettes államtitkár kiemelte: ez teremti meg a gyakorlati munka tudományos háttérbázisát, és kifejezetten a magyarságkutatásra koncentrálva egyfajta űrt tölt be a magyar tudományos életben.

A helyettes államtitkár az idei év történései közül kiemelte még a diaszpóra felé történő nyitást, ezt szolgálta a Magyar Diaszpóra Tanács elindítása, első alkalommal mintegy 50 szervezetet szólítottak meg, és ennek jegyében hozták létre a Nemzeti Regisztert is, amely az interneten keresztül interaktív párbeszédre ad lehetőséget. Répás Zsuzsanna úgy fogalmazott: a diaszpóra eddig méltatlanul háttérbe szorult a nemzetpolitikában. Most sikerült megtalálni azt a kapcsolattartási módot, amely a nyugati magyarság élethelyzetére, problémáira is megoldást jelenthet. Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet, működnek a szakbizottságok, megalkották és egyhangúlag elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát, amely a legfontosabb cselekvési irányokat rögzíti. Az a legfontosabb cél, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek - hangsúlyozta.

Répás Zsuzsanna rámutatott: valódi eredményeket akkor lehet a nemzetpolitikában elérni, ha konszenzus van a legfontosabb törekvések mögött.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés