Hirdetés

Régóta megfigyelték a londoni merénylőket

Fél évvel ezelőtt be akarta szervezni a brit belső elhárítás (MI5) a héten Londonban elkövetett katonagyilkosság egyik tettesét – legalábbis ezt állította a BBC-nek nyilatkozva a gyanúsított egyik barátja, akit az interjú után azonnal őrizetbe vettek.

Hírösszefoglaló

2013. május 27., 08:212013. május 27., 08:21

2013. május 27., 08:212013. május 27., 08:21

 

Két merénylő szerdán a délkelet-londoni Woolwich kerületben gépkocsijával felhajtott a járdára, szándékosan elütött egy katonát, a 25 éves Lee Rigbyt, majd a sérültet késekkel és húsvágó bárdokkal összekaszabolta, és a holttestet az úttestre dobta. A brit kormány terrorcselekménynek minősítette a támadást.

Megkéseltek egy járőröző francia katonát
Nyakon szúrtak egy francia katonát szombaton Párizsban, miközben járőrözött a főváros Défense nevű negyedében. Az elkövető férfi elmenekült – közölte az Addisz-Abebában tartózkodó francia elnök, François Hollande. Rendőrségi forrás szerint a katona, aki két társával együtt a Vigipirate elnevezésű terrorellenes program keretében volt járőr, túl fogja élni a támadást, bár sok vért veszített. Egy katonai kórházban ápolják, feltehetően késsel támadtak rá. Pierre-André Peyvel, a terület rendőrprefektusa azt mondta, hogy a tettesnek sikerült egy emberekkel teli bevásárlókörzetbe menekülnie, még mielőtt a megtámadott katona társai, akik előtte mentek, bármit felfogtak volna. A Le Parisien című francia napilap úgy tudja, hogy a tettes Észak-Afrikából származó, 30 év körüli szakállas férfi, zakója alatt arab stílusú öltözetet viselt.

Szombaton a brit rendőrség három további gyanúsítottat is őrizetbe vett. A Scotland Yard bejelentése szerint egy 24 és egy 28 éves férfit egy londoni házban, míg egy 21 évest az utcán vették őrizetbe. Állampolgárságukat egyelőre nem közölték.

A világszerte megdöbbenést keltő gyilkosságot két nigériai származású, brit állampolgárságú muszlim fanatikus követte el. A két tettes, Michael Adebolajo és Michael Adebowale a bűncselekmény után megvárta a nagy erőkkel kiérkező fegyveres rendőri egységeket, és a kivonuló rendőrökre is rátámadtak, akik több lövéssel megsebesítették őket. A két sérült gyanúsítottat londoni kórházakban kezelik fegyveres őrizet mellett. A brit lapok egyöntetű értesülései szerint az MI5 mindkét merénylőt évek óta ismerte és figyelte. Hírek szerint parlamenti vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy a titkosszolgálat miért hagyta szabadon tevékenykedni a két férfit, akikről tudták, hogy szélsőséges iszlám csoportokkal tartottak kapcsolatot. A BBC ugyanakkor megszólaltatta az egyik merénylő, Michael Adebolajo gyerekkori barátját, Abu Nusaybaht, aki azt mondta: Adelobajót az MI5 nemcsak hogy ismerte, de hat hónappal ezelőtt meg is kereste azzal a javaslattal, hogy dolgozzon a szolgálatnak, és szolgáltasson információkat iszlám szélsőségesekről. Nusaybah szerint Adelobajo elutasította az ajánlatot. Brit sajtóértesülések szerint Adebolajo korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a 2001-ben betiltott el-Muhadzsirun tagja volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés