
2011. április 05., 08:342011. április 05., 08:34
Szerdai beszéde mindazonáltal csak óvatos tapogatózásnak bizonyult: az államfő adós maradt a tüntető tömegek által követelt intézkedések bejelentésével. A nagy érdeklődéssel várt televíziós beszédben, amelyet többször szakított meg a parlamenti képviselők lelkes tapsa és hozsannázása, jóformán egy szó sem esett bátor vagy bölcs belpolitikai reformokról. Ehelyett Aszad „külföldi összeesküvőket” tett felelőssé az országban kirobbant zavargásokért. A Frankfurter Allgemeine Zeitung közel-keleti tudósítója szerint a beszéd „az önámítás dokumentuma” volt, illetve annak bizonysága, hogy az államfőt csakis egy dolog érdekli: a hatalom megőrzése családja, az alevita felekezet és az 1963 óta uralmon lévő Baasz Párt kezében.
Az „összeesküvés-elmélet” előrángatása az arab retorika és önigazolás olyan elcsépelt frázisai közé tartozik, amelyeknek már csak a legostobábbak dőlnek be. Aszadnak mindazonáltal a Damaszkusz fölött magasodó elnöki palotában is derengenie kell(ene), hogy a Rabattól Maszkatig érő „arab tavasz” Szíriában is kezdi éreztetni a hatását. Egyelőre azonban úgy gondolja, hogy – bízva a mindenütt jelen lévő biztonsági erőkben, a Perzsa-öböl arab monarchiáitól és Irántól kapott támogatásban – túlélheti a forradalmi hullámot. Ám komoly reformok bevezetése – így a több évtizede hatályban lévő szükségállapot feloldása, a politikai és a sajtószabadság szavatolása – nélkül a szíriai elnök csak rövid lélegzetvételnyi időt kaphat, és hamarosan Ben Ali tunéziai és Mubarak egyiptomi elnök sorsára juthat – vélik a Reuters által idézett arab elemzők. „Aszadnak nem szabadna elbíznia magát – vélekedett Nabíl Bumonszef, a bejrúti An-Nahar újság kommentátora. – Ahhoz, hogy úrrá legyen a lakosság elégedetlenkedésén, átfogó reformokat kell végrehajtania. Semmit sem kockáztathat.”
Szíria öt országgal (Irak, Izrael, Jordánia, Libanon, Törökország) határos, ezáltal pedig számos regionális konfliktus metszéspontjában fekszik. A szomszédok egyelőre óvakodnak Aszad bírálatától, attól tartva, hogy felekezeti konfliktus törhet ki Szíriában, amely azután átterjedhet az ő országukra is. A szíriai szunnita többség erős ellenszenvvel figyeli az alevita közösséget, az iszlám síita felekezetének „leágazását”. Aszad is az alevitákhoz tartozik, és nem titok, hogy a hatalmi pozíciók, anyagi javak és üzleti szerződések elosztásakor saját felekezetének tagjait részesíti előnyben.
A Perzsa-öböl szunniták által kormányzott monarchiái arra ösztönzik Aszadot, hogy őrizze meg hazájában a felekezetek közötti békét. A fenti aggályokra utalva állította a szíriai államfő, hogy hazájában „külföldi összeesküvők” szítanak békétlenséget a különböző vallások és felekezetek között. „Ha Szíriában robbanás következik be, akkor robbanás lesz Irakban, robbanás lesz Jordániában, Libanon pedig megsemmisül. A Szíriában kitörő szunnita-alevita polgárháború hamarosan az egész arab világra átterjedne mint síita-szunnita háború – állította Hilal Kasan, a bejrúti Amerikai Egyetem politológusa. – Egy szíriai robbanás nyithatja fel Pandora szelencéjét a térségben.”
Az Egyesült Államok egyelőre óvakodik attól, hogy kemény hangot üssön meg a damaszkuszi vezetéssel szemben. Aszad szerdai beszédét washingtoni körök lényegtelennek minősítették. Hozzátették azonban, hogy annak megítélése a szíriai népre tartozik. Washington évek óta a szemére hányja Damaszkusznak, hogy beavatkozik Libanon belügyeibe, és támogatja Iránt, valamint a Hamász és a Hezbollah radikális szervezeteket. Ugyanakkor az Egyesült Államok – hatévi szünet után – januárban újból nagykövetet küldött Damaszkuszba. Ezt megfigyelők annak jeleként értékelték, hogy Amerika megpróbálja „kicsalogatni” Szíriát az Irán által vezetett Izrael-ellenes szövetségből.
Elemzők egy része úgy véli, hogy a perzsa-öbölbeli monarchiáknak, az Egyesült Államoknak és Izraelnek egyaránt érdeke Aszad hatalmának megőrzése; ebben látják ugyanis a térség törékeny stabilitásának zálogát. „Az Öböl menti államok azt akarják, hogy Aszad a helyén maradjon. Az Egyesült Államok aligha kedveli őt, ám azt sem szeretné, ha megbukna, mivel az polgárháborúhoz vezethet. Izraelben pedig úgy tekintenek Aszadra, mint a legjobb arab diktátorra” – állította Kasan. Szerinte Szíriában még nem érett meg az idő a változásra.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!