
Pusztítás. Kijevben több épület megrongálódott a rakétákkal végrehajtott légicsapás nyomán
Fotó: ukrán katasztrófavédelem
Orosz rakétatámadás érte péntekre virradóra Kijevet, a csapásokban legalább egy ember meghalt, kettő megsebesült, több épület megrongálódott – közölték helyi tisztviselők.
2024. december 20., 12:262024. december 20., 12:26
2024. december 20., 13:212024. december 20., 13:21
Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere elmondta, hogy a támadásban legalább két ember megsebesült. Az éjjel folyamán az ukrán légvédelem jelentette, hogy Kijevet rakétatámadás érte, és lakosság számára kiadta az erre vonatkozó figyelmeztetéseket.
A beszámolók szerint az oroszok hiperszonikus és ballisztikus rakétákkal támadták az ukrán fővárost, Kinzsal és Iszkander rakétákat vetettek be.
Támadás érte Herszont is, ahonnan legalább egy halottról és hat sebesültről érkezett jelentés.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!