Hirdetés

Putyinék még nem tudják, ki rendelte meg a moszkvai terrortámadást

Gyertyát gyújt az áldozatok emlékére az orosz államfő •  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Gyertyát gyújt az áldozatok emlékére az orosz államfő

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Radikális iszlamisták kezével követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői kormányzati videókonferencián.

MTI

2024. március 25., 21:382024. március 25., 21:38

2024. március 25., 21:462024. március 25., 21:46

„Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták keze által követték el, akiknek ideológiájával maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol” – mondta az államfő. „Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő” – tette hozzá Putyin,

szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.

Hirdetés

„Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni” – hangoztatta. Kitért rá, hogy az Egyesült Államok mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy az ügyben nincs ukrán nyom, és a merénylet mögött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áll. Hangsúlyozta, hogy több kérdést kell tisztázni: valóban az iszlamisták döntöttek-e úgy, hogy csapást kell mérniük Oroszországra, kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.

Putyin hangot adott feltételezésének, hogy a támadás egy láncszem lehet azok kísérleteinek láncolatában, akik 2014 óta harcolnak Oroszországgal „a neonáci kijevi rezsim keze által”. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.

Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak.

Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak. Őrizetbe vételük során két AK-74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.

Basztrikin szerint ez egy gondosan megtervezett és előkészített terrorcselekmény volt. Beszámolt róla, hogy a négy elkövető mellett további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért. Hozzátette, az SZK ellenőrzi a Crocus City Hall tűzoltó rendszereinek működőképességét, és szakértői vizsgálatot rendelt el. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 52 sebesültet már kiengedtek a kórházakból, 93 ember, köztük 5 gyermek további kezelésre szorul. Kilenc áldozat, köztük egy gyermek állapota súlyos. A főváros és a moszkvai régió egészségügyi intézményeiben 1500 ágyat készítettek elő a terrortámadás sebesültjeinek fogadására.

Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11 822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. Az halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt különítettek el. Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak a helyettes kormányfő szerint.

korábban írtuk

Előzetesben az oroszországi terrortámadás vádlottjai, hárman beismerték bűnösségüket
Előzetesben az oroszországi terrortámadás vádlottjai, hárman beismerték bűnösségüket

Elrendelte egy moszkvai bíróság a krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Moszkva felmondja a Romániával megkötött katonai együttműködési megállapodást

Az orosz kormány felhatalmazta a védelmi minisztériumot, hogy felmondja az Oroszország és Románia, valamint több tucat más NATO-tagállam között fennálló katonai megállapodásokat.

Moszkva felmondja a Romániával megkötött katonai együttműködési megállapodást
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Orbán Viktor: az Erdély és Budapest közötti utazás idejét csökkentő autóútszakasz átadása a nemzetegyesítés fontos pillanata

A nemzetegyesítés fontos pillanatának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az M4-es Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadását.

Orbán Viktor: az Erdély és Budapest közötti utazás idejét csökkentő autóútszakasz átadása a nemzetegyesítés fontos pillanata
2025. december 22., hétfő

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
2025. december 22., hétfő

Autójában robbantottak fel egy orosz tábornokot Moszkvában

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Autójában robbantottak fel egy orosz tábornokot Moszkvában
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Witkoff: produktívak és konstruktívak voltak az ukrajnai békéről szóló tárgyalások az oroszokkal

Az elmúlt három napban Floridában az Egyesült Államok, Európa és Ukrajna tisztségviselői között az Oroszország ukrajnai háborújának befejezését célzó tárgyalások középpontjában az álláspontok összehangolása állt – jelentette ki vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: produktívak és konstruktívak voltak az ukrajnai békéről szóló tárgyalások az oroszokkal
2025. december 21., vasárnap

Kreml: nem javítják a megállapodás esélyeit a békejavaslaton végzett ukrán és európai módosítások

Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.

Kreml: nem javítják a megállapodás esélyeit a békejavaslaton végzett ukrán és európai módosítások
2025. december 21., vasárnap

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Hamis koronavírus- és influenzatesztek kerültek az európai piacra

Az európai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az Európai Unió piacára került hamis koronavírus- és influenzatesztekkel kapcsolatban – számolt be a G4Media.

Hamis koronavírus- és influenzatesztek kerültek az európai piacra
2025. december 21., vasárnap

Vérfürdő Johannesburg közelében: tízen meghaltak egy utcai lövöldözésben

Vasárnap tömeges fegyveres támadás történt egy Johannesburg közelében fekvő településen, Dél-Afrikában – közölte a helyi rendőrség.

Vérfürdő Johannesburg közelében: tízen meghaltak egy utcai lövöldözésben
2025. december 20., szombat

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Hirdetés
Hirdetés