
Fotó: Kremlin.ru
Oroszország támogatja a független palesztin állam létrehozását – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Energiahét moszkvai nemzetközi fórum szerdai plenáris ülésén.
2023. október 11., 21:522023. október 11., 21:52
„Oroszország álláspontja (.) nem ma, nem ezekkel a tragikus eseményekkel kapcsolatban, hanem évtizedek során alakult ki. És ez az álláspont jól ismert mind az izraeli fél, mind palesztinai barátaink által. Mindig is kiálltunk az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatainak végrehajtása mellett, mindenekelőtt egy független, szuverén palesztin állam létrehozását értve ezalatt” – mondta Putyin.
„Izrael, mint ismeretes, létrejött, míg Palesztina, mint független és szuverén állam nem jött létre” – hangsúlyozta az orosz államfő, aki szerint a palesztin nép érdekeinek semmibevétele az egyik fő oka a térségbeli eszkalációnak, és a probléma nem oldható meg egy palesztin állam létrehozása nélkül, amelynek fővárosa Jeruzsálem.
Mint mondta, létrejöttek ugyan a rendezés mechanizmusai, de az Egyesült Államok „mellőzte, nem használta őket, és az utóbbi években az anyagi szükségletek kielégítésére tette a tétet, az alapvető problémák megoldását alamizsnával próbálta helyettesíteni”.
Hangsúlyozta, hogy mindkét félnek „minimalizálnia kell az áldozatok számát a civilek, a nők és az idősek körében”.
Úgy vélekedett, hogy a legújabb közel-keleti konfliktus, ha közvetlenül nem is érinti az energiahordozók kitermelését, de hatással lesz a logisztikára, a biztosításra és a szállítmányozásra. Azt hangoztatta, hogy „egyes nemzetközi szereplők” szándékosan szítják a feszültséget.
„Nem értem, hogy az Egyesült Államok miért von ott össze repülőgéphordozó-csoportokat? Mit fognak csinálni?” – vetette fel a kérdést.
„Vannak ott olyan emberek, akik már nem félnek semmitől” – tette hozzá. Hangot adott annak a véleményének, hogy kompromisszumos megoldásokra van szükség, nem pedig a felelősség áthárítására.
„Iránt mindenféle dolgokkal vádolják, és mint mindig, bizonyítékok nélkül” – fogalmazott Putyin. A moszkvai fórumon Mohamed asz-Szudáni iraki miniszterelnök azt hangoztatta, hogy Oroszországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként kezdeményeznie kell a tűzszünetet és a palesztin probléma valódi megoldásának megtalálását. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország nem tervezi-e, hogy több nyugati államhoz hasonlóan terrorszervezetnek minősíti az Izraelt megtámadó Hamász palesztin szervezetet, kijelentette: „Fenntartjuk kapcsolatainkat a konfliktusban részes felekkel. Itt is és ott is vannak orosz állampolgárok. Számunkra az orosz állampolgárok sorsa az első számú prioritás”.
Elmondta, hogy az általa irányított képviseletnek eddig négy halottról és hat eltűntről van értesülése.
Alekszandr Ben Cvi moszkvai izraeli nagykövet az RBK orosz tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a Gázai övezet a jövőben nem különbözhet majd azoktól az arab országoktól, amelyekkel Izrael békét kötött. Példaként az Egyesült Arab Emírségeket hozta fel, amellyel a kereskedelmi, a diplomáciai és a kulturális kapcsolatok egyaránt jók. Elutasította azt az állítást, miszerint Izrael nem tud békés kapcsolatban élni a muszlim országokkal. Arra a kérdésre, hogy Oroszországnak milyen szerepe lehet a konfliktus megoldásában, Ben Cvi azt válaszolta: „Biztosnak kell lennünk abban, hogy bárki, aki tárgyal, kész teljesíteni azt, amit ígér”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!