
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a legfejlettebb és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport jövő heti csúcstalálkozóján, Balin – közölte az orosz nagykövetség csütörtökön, véget vetve a Kreml vezetőjének szándékaival kapcsolatos, hónapok óta tartó bizonytalanságnak.
2022. november 10., 09:572022. november 10., 09:57
Julija Tomszkaja, az indonéziai orosz nagykövetség protokollfőnöke az AFP francia hírügynökségnek azt mondta: „Megerősíthetem, hogy Szergej Lavrov (külügyminiszter) fogja vezetni az orosz delegációt a G20-ak találkozóján.
– tette hozzá.
A bejelentést több hónapos bizonytalanság előzte meg azzal kapcsolatban, hogy az orosz elnök vajon jelen lesz-e a G20 állam- és kormányfőinek november 15-16-i, Indonézia által rendezett csúcstalálkozóján.
Egy másik, a csúcstalálkozó szervezéséhez közel álló forrás azt mondta az AFP-nek, hogy az orosz elnök részvétele nagyon valószínűtlen, és hogy őt külügyminisztere fogja helyettesíteni.
Indonézia komoly nyomás alatt áll a Nyugat részéről, hogy az ukrajnai háborúra válaszul kizárja Oroszországot az ukrajnai találkozóból. A délkelet-ázsiai ország azonban, amely a nagy blokkoktól független diplomáciát támogatja, azzal érvelt, hogy a csúcstalálkozót rendező országnak semlegesnek kell maradnia. Joko Widodo indonéz elnök augusztusban azt közölte, hogy Vlagyimir Putyin elfogadta meghívását.
Eközben Mark Milley amerikai vezérkari főnök szerdán kijelentette, hogy
„Jóval több mint 100 ezer orosz halott vagy sebesült katonáról van szó, és valószínűleg ukrán oldalon is hasonló a helyzet. Rengeteg emberi szenvedés ez” – hangsúlyozta az amerikai vezérkari főnök.
Az adatokat nem lehet független forrásból megerősíteni, de amerikai vezető hivatalosan még soha nem becsülte ennyire magasra a háború katonai áldozatainak számát.
„Ha lehetőség adódik a tárgyalásra, ha elérhető a béke, akkor azt a lehetőséget meg kell ragadni”
– fogalmazott Milley.
Oroszország szerdán jelentette be, hogy kivonul a háború elején elfoglalt Herszonból Dél-Ukrajnában, de ez Milley szerint nem egy-két nap alatt történik meg.

Az orosz erőknek a Dnyeper folyó bal partjára való visszavonását rendelte el szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
„Napokba vagy hetekbe telhet, mire mindenkit átcsoportosítanak a folyón” – fogalmazott a tábornok, aki szerint 20-30 ezer orosz katona lehet még a folyó északi partján. Herszon az azonos nevű ukrán megye székhelye, és az orosz védelem szempontjából a megyét kettéosztó Dnyeper folyó rossz, északi oldalán fekszik, ahol az ukrán erők könnyedén beszoríthatták volna az orosz katonákat.
Az amerikai értékelés szerint a rengeteg áldozat ellenére Oroszország nem volt képes elérni katonai céljait Ukrajnában.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal.
Nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére a Parlament előtti Kossuth térre – jelentette be az országgyűlési választáson nyertes politikai alakulat elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken, Budapesten.
Alexandru Rogobete egészségügyi és Alexandru Nazare pénzügyminiszter csütörtökön Washingtonban előzetes, „feltérképező” jellegű tárgyalást folytatott a Pfizer vállalat képviselőivel.
Pénteken elrajtoltak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban, amelyen mindhárom bejutott párt képviselői jelen vannak.
Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára figyelmeztette Finnországot, Észtországot, Lettországot és Litvániát, hogy Moszkva fenntartja magának az „önvédelemhez való jogot”, ha ukrán drónok az ő légterükön keresztül támadnának Oroszországra.
Irán hajlandó lemondani az atomfegyverről, és „nagyon közel” van a megállapodás – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.
Teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak– jelentette ki Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornáján. Orbán Viktor először szólalt meg az április 12-ei országgyűlési választás óta.
A Tisza-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben – szögezte le Magyar Péter.
szóljon hozzá!