
Csökkenő vonzerő. Magyarország esetében már többen érkeznek vissza, mint ahányan kivándorolnak.
Fotó: Pixabay.com
Nagy-Britannia számára az Európai Unióból való kilépés után is fontos, hogy megfelelő számban érkezzenek munkavállalók a szigetországba, de a tartózkodási feltételeket jobban fogják szabályozni. London leginkább a magasan képzett külföldieket – például az orvosokat – részesítené előnyben. Az EU tagállamainak fontos, hogy olyan gazdasági és politikai kapcsolatot alakítsanak ki, mint például Svájccal vagy Norvégiával. Szakértőt kérdeztünk.
2020. február 07., 19:012020. február 07., 19:01
2020. február 07., 20:362020. február 07., 20:36
Hosszú várakozás után, január 31-én az Egyesült Királyság otthagyta az Európai Unió jogalkotását, politikai intézményrendszerét. Ugyanakkor a Brexit folyamata még messze nem zárult le, elkezdődött ugyanis a tényleges tárgyalásokról szóló, úgynevezett átmeneti időszak, amely a tervek szerint 2020. december 31-éig tart. Deák Dániel, a budapesti XXI. Század Intézet vezető elemzője a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak, ezen belül sok erdélyi magyar helyzetével kapcsolatban a Krónikának elmondta:
„Ezt követően azonban már a brit kormány és az Unió által közösen rögzített feltételek szerint folytatódik tovább az együttműködés, így az elkövetkezendő hónapok tárgyalásainak kiemelt jelentősége lesz. Azok ugyanis több évtizedre eldönthetik az Európai Unió és Nagy-Britannia politikai és gazdasági kapcsolatát, és azt, hogy a közép- és kelet-európai munkavállalók milyen feltételekkel vállalhatnak majd munkát az Egyesült Királyságban” – fogalmazott az elemző.
Deák Dániel szerint a britek számára fontos, hogy továbbra is megfelelő számban érkezzenek munkavállalók hozzájuk, azonban sokkal jobban kívánják szabályozni, ki milyen feltételekkel tartózkodhat az országban. „A brit kormány törekvése alapján olyan pontozásos rendszert alakítanának ki, mint ami Ausztráliában is működik. Ez életkor, nyelvtudás, szakmai tapasztalat, iskolai végzettség és számos egyéb szempont alapján pontozza a vízumért folyamodókat, és bírálja el a kérelmüket. Ez a törekvés jól jelzi, hogy a brit kormány leginkább a magasan képzett külföldi munkavállalókat igyekszik előnyben részesíteni, mint például az orvosokat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az alacsonyabb végzettséget igénylő ágazatokban dolgozók nem maradhatnak Nagy-Britanniában, de az mindenképpen várható, hogy kevesebb ilyen személy kap majd tartózkodási engedélyt” – hangsúlyozta a szakértő.
Várható-e Nagy-Britannia vonzerejének csökkenése a kelet-európai munkavállalók körében? – kérdeztük Deák Dánielt. Válaszában arra emlékeztetett, hogy a térségbeli országok állampolgárainak kivándorlása az utóbbi időszakban csökkent vagy megállt, sőt Magyarország esetében már többen érkeznek vissza, mint ahányan kivándorolnak. „Ez főként annak köszönhető, hogy ebben a régióban az elmúlt években jelentősen nőttek a fizetések, gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, munkaerőhiány jelent meg számos területen. Ami azt eredményezi, hogy
Ennek hatására csökkent a nyugat-európai országok vonzereje, a 2020-as években már sokkal kevésbé lesz jellemző az a munkaerő-elvándorlás, mint az a 2010-es években volt” – állapította meg a budapesti XXI. Század Intézet vezető elemzője. Úgy véli, az erdélyi magyaroknak is sokkal inkább megéri az anyaországban munkát vállalni, mintsem lényegesen messzebb utazni Németországba vagy Nagy-Britanniába.
Deák Dániel: a 2020-as években már sokkal kevésbé lesz jellemző az a munkaerő-elvándorlás, mint az a 2010-es években volt
Fotó: Facebook/Deák Dániel
Kérdésünkre, hogy várhatóan milyen lesz politikai, gazdasági szempontból London és Európa, az uniós tagállamok kapcsolata, Deák Dániel kiemelte: Nagy-Britannia a kilépéssel visszaszerezte szuverenitását, és a britek hosszú idő után ismét saját maguk dönthetnek kulcsfontosságú kérdésekben. „Ha sikeresen vezényeli le Boris Johnson miniszterelnök az elkövetkezendő hónapok tárgyalásait, akkor a britek hosszú távon nyertesei lehetnek a Brexitnek. Megköthetik például az Amerikai Egyesült Államokkal a saját szabadkereskedelmi megállapodásukat, amelynek köszönhetően versenyképesebben kereskedhetnek az amerikaiakkal, mint az Európai Unió tagállamai, amelyek a folyamatosan növekvő vámokkal szembesülnek” – jelentette ki az anyaországi elemző.
Deák Dániel szerint többek között ezért is fontos az Unió tagállamainak, hogy Brüsszel ne igyekezzen megbüntetni Nagy-Britanniát a kilépés miatt, hanem olyan gazdasági és politikai kapcsolatot alakítsanak ki, mint például Svájccal vagy Norvégiával. „Ha ez sikerül, akkor érdemi változást senki sem fog érzékelni, sem a repülőjegyek, sem az utazás nem lesz drágább, illetve komolyabb ellenőrzésekre sem kell felkészülni a határon. De mindez természetesen az elkövetkezendő hónapok tárgyalásain fog eldőlni” – összegzett a szakértő.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
1 hozzászólás