Pillanatképek a változó Japánról

Az ősi hagyományok tisztelete és a fejlett technikai civilizáció egyaránt jellemzi a világ egyik legkülönösebb országát, Japánt. A Magyar Televízió új sorozatában Japán gazdasági, társadalmi és kulturális változásait, fejlődésének folyamatát mutatja be az m2-n. Tokióban ma 12 millió ember él, az előrejelzések szerint néhány év múlva Tokió és Jokohama 24 millió embernek lesz otthona. A japán nagyvárosokban a világon a legnagyobb a népsűrűség, ezeket a városokat a túlnépesedés számos problémája sújtja. Ezek közül a legfenyegetőbbek: a magas ingatlanárak, a lakáshiány, a közlekedés ellehetetlenülése, a környezetszennyezés, valamint a szemétszállítás és -elhelyezés növekvő gondja. A tematikus részekből építkező ismeretterjesztő sorozat holnapi része ezekkel a kérdésekkel, a következő rész pedig az oktatással foglalkozik. Japánban már 250 évvel ezelőtt a férfiak 45 százaléka tudott írni, olvasni. A bonyolult írásmód ellenére az írástudatlanság mára szinte ismeretlen fogalommá vált. A következő részben a „gazdasági csoda” történetét ismerhetik meg a nézők. Japán gazdasági növekedése az 1950-es és 1960-as években példátlan volt a világ történetében, 1968-ra a világ második legnagyobb piacgazdaságává vált. Az utolsó részben társadalmi kérdések kerülnek terítékre: többek közt az, hogy a nyugdíjas japán emberek miként építik fel új életüket. Az idősek többsége nyugdíjazása után is a munkát választja, az aktív társadalmi szerep megtartásának reményében. A Változások földje – Japán az m2-en: 2-án 19 órakor: Közlekedés és telekommunikáció. 3-án 19 órakor: Kultúra, oktatás. 4-én 19 órakor: A japán csoda. 5-én 19 órakor: Pénzügypolitika. 9-én 19 órakor: Nagyvállalat, kisvállalat. 10-én 19 órakor: Társadalmi kérdések. --------- Attenborough-val a gerinctelenek között Egymásrautaltság, fortélyok és ravasz ösztönök a gerinctelenek világában; udvarló farkaspók, felhőkarcolót építő termeszek, állattenyésztő hangyák – Az Élet a növények között – A gerinctelenek világa című film forgatókönyvírója David Attenborough, az angol ismeretterjesztő sorozatot vasárnap esténként sugározza az m1. A mikrovilág filmezése a legújabb technikai eszközökkel olyan közelségbe hozza ezeket a lényeket, ahogyan kevesen láthatják őket. A film következő részéből kiderül, hogyan vadásztak és hogyan udvaroltak, egyáltalán milyenek voltak 150 millió évvel ezelőtt a szitakötők. A magyarországi tiszavirágzás csodáján kívül a film bemutatja a húsevő fürkészlárva és az ártatlan káposztalepke együttélését. Külön fejezet jut a pókoknak, mégpedig a gerinctelenek világában titkos fegyverként számon tartott selyem kapcsán. A sorozat betekintést enged az állandó otthont építő termeszek világába, és a nézők tanúi lehetnek egy horrorisztikus jelenetsornak is: a matabelehangyák rablótámadásának.

Gazda Árpád

2006. november 02., 00:002006. november 02., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök