
Zavargások törtek ki Párizs utcáin, miközben országszerte „a homoszexuálisok és heteroszexuálisok közötti jogegyenlőség megteremtését" is ünnepelték, miután a francia parlament elfogadta az azonos neműek házasságáról szóló jogszabályt.
2013. április 24., 22:162013. április 24., 22:16
A törvényhozás 331 igen szavazattal 225 nem ellenében fogadta el véglegesen a melegházasság engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.
A Házasodhasson mindenki! kormánypárti törvényjavaslat szavazásakor – amely kimondja, hogy a házasság „két különböző vagy azonos nemű ember között\" létrejövő közösség – tíz képviselő tartózkodott. Európában Franciaország a 9., a világon pedig a 14. ország, ahol mostantól azonos nemű párok is egybekelhetnek. A jobboldali ellenzék jelezte, hogy az alkotmánytanácsnál kezdeményezi a törvény megsemmisítését. A testületnek egy hónap áll rendelkezésre a véleményalkotásra. Amennyiben nem semmisíti meg a szöveget, a köztársasági elnök azt azonnal kihirdetheti. Christiane Taubira igazságügyi miniszter közölte: az első homoszexuális esküvőkre június közepétől lesz lehetőség. A törvényt ellenzők bejelentették, hogy folytatják a melegházasság elleni utcai tiltakozó megmozdulásokat.
A végszavazás előtt a vendégpáholyban két tiltakozó egy feliratot emelt a magasba, amelyen népszavazást követeltek a melegházasság engedélyezésének kiírásáról. „Vigyék innen ezeket a felbőszülteket, a demokrácia ellenségeinek itt nincs helyük!\" – utasította Claude Bartolone, a nemzetgyűlés szocialista elnöke a teremőröket, akik el is távolították a két ismeretlent a tribünről. Eközben a nemzetgyűlés épülete előtt több százan tüntettek.
A törvény elfogadása ellen tiltakozásul mintegy 3500-an vonultak fel az Invalidusok terén. A tüntetések főszervezője és szóvivője, Frigide Barjot, a katolikus vallást hirdető, provokatív humorista a menet élén vonulva kijelentette: „Egyesek azt hiszik, hogy mindennek vége, de majd megmutatjuk, hogy még nincs vége.\" Egy perc néma csend után a tiltakozók François Hollande államfőt „a család ellenségének\" nyilvánították. Noha a megmozdulás végén a szervezők azt kérték az addig békés felvonulóktól, hogy „nyugalomban hagyják el a helyszínt\", több százan, közülük sokan arcukon maszkot viselve, provokálni kezdték a rendőröket: petárdákat, üvegeket, csöveket, utcaköveket dobáltak feléjük. A rendőrség könnygázzal válaszolt. Többen patrióta és szélsőjobboldali dalokat énekeltek a rendőrökre támadva. François Hollande államfő egyik fő választási ígérete volt a melegházasság engedélyezése. A törvényben szerepel az örökbefogadás engedélyezése is azonos nemű párok számára.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!